Felfüggesztett, majd folytatott rendkívüli ülés

Rövid, de két órára felfüggesztett rendkívüli ülést tartott – egy nappal a rendes összejövetel előtt – a képviselőtestület szerdán. Ezen Katonáné Doman Erika (Fidesz) nem tudott megjelenni. Ám az ülés második felében, a szünet után már jóval kevesebb képviselő vett részt a munkában munkahelyi elfoglaltsága miatt, ez a végszavazáson is meglátszott. A legfontosabb témáról, at iskolák átadás-átvételéről szavaztak a szerdai rendkívüli ülésen.

A megállapodást december 15-ig meg kell kötni a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal. A szervezet elnöke azt jelezte a városnak, hogy a december 13-ig aláírt megállapodást és a mellékleteket a tankerületi igazgatónak rendelkezésére kell bocsátani.

A napirend elfogadása előtt Bóth János (MSZP) az ülés összehívását kritizálta. Szerinte ugyanis a határidő 15-ike, ezért nem érti, hogy miért ugráltatják őket, hiszen a rendes ülésen is megtárgyalhatták volna ezt a kérdést. Végül a testület a napirendet 11 igennel fogadta el.

Az első pont tárgyalásánál ismét Bóth János kért szót, mert nem kapta meg az előterjesztés mellékleteit. Deákné Szarka Anita aljegyző elmondta a képviselőnek, hogy mivel a mellékletek oldalszáma nagyon sok, ezért cd-n kapják majd meg. Az ellenzéki politikus azonban nem fogadta el ezt a választ, mert szerinte így nem tudnak korrekt döntést hozni. Végül az ülést vezető Fördős Attila polgármester (KDNP) felfüggesztette a tanácskozást, hogy ki tudják nyomtatni az anyagot Bóth Jánosnak.

Közel két óra szünet után tovább folytatódott a munka. Több képviselő azonban nem tudott már részt venni az ülésen. Akik jelen voltak: Kriksz István (KDNP), Kászonyi Károly (Jobbik), Csuka István (Fidesz), Schmuczer Istvánné (Fidesz), Fördős Attila, Pető Tibor (Fidesz), Mokánszky Zoltán (KDNP), Váradi Iván Attila (MSZP) és Bóth János.

A Földváry iskola. A városnak nem lesz beleszólása, kik lesznek az intézményekben a vezetők

A döntéshez minősített többség kellett volna (8 szavazat), ami azonban egy híján nem volt meg. Bár így nem fogadták el az előterjesztést, de a polgármester és az aljegyző is jelezte, hogy jogszabályi kötelessége aláírni a megállapodást a városvezetőnek.

A második pontban az intézmények alapító okiratainak módosításairól döntöttek, melyeket már egyhangúlag fogadtak el a jelenlévő képviselők.

A döntés értelmében január elsejétől az intézmények fenntartója a város marad, de a pedagógusok fizetésüket az államtól kapják majd és ő dönt az intézményvezető személyéről is. (Váci Napló) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments