Ahol nem fapados a politika: sosem volt még ilyen gazdag a német

pénzlépcsőMinden eddigi rekordot megdöntött a németek pénzbeli vagyona: a Deutsche Bundesbank hétfőn ismertetett adatai szerint 2012 harmadik negyedévében 4871 milliárd eurót tett ki, 1,3 százalékkal, azaz 64 milliárddal többet az egy évvel korábbinál.  Ha forintba átszámoljuk, a 64 milliárdos éves megtakarítás-növekedés 19 200 milliárd forintnak, tehát a magyar gazdaság kicsivel több, mint nyolchavi teljesítményének felel meg.

Az összesen megtakarított 4871 milliárd eurónyi vagyon átszámolva – 300 forintos árfolyamon – 1 461 300 000 000 000 forintnak felel meg, ami nagyjából akkora érték, amekkorát a magyar gazdaság a mostani teljesítményével több mint ötven év alatt tudna kitermelni.

A növekmény nagyjából fele a részvényárfolyamok emelkedésének tudható be. Éves alapon 0,5 százalékos volt a növekedés, ekkora emelkedésre 2010 első negyedéve óta nem volt példa – írja az MTI.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Nagymarosi áprilisi programajánló

Az euróövezeti adósságválság miatt tavaly ősszel a németek kissé átrendezték portfoliójukat, és megtakarításaikat inkább látra szóló betétekbe, biztosítási kötvényekbe tették, vagy egyszerűen készpénzben tartották. A többi befektetési formától inkább tartózkodtak.

Az adatokból az látszik, hogy ahol intelligens és becsületes emberek csinálják a politikát, ott még ma is stabil a fejlődés, a válságnak se híre, se hamva. Most lelepleződnek azok a hamis állítások, amelyek szerint Magyarország a világgazdasági válság miatt van bajban – ennek egyetlen oka a több mint húsz éve tartó fapados politika – válik szigorú szakértők. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments