Kézilabda KEK negyeddöntő: spanyolok fújnak itthon

kézilabdaKijelölték a Váci NKSE – Issy Paris női kézilabda KEK-negyeddöntők játékvezetőit. Az első mérkőzésre (itthon, március 9-án 16.00) a spanyol Gregorio Muro San Jose és Alfonso Rodriguez Murcia (ellenőr: Tomo Vodopives – szlovén) érkezik, míg a visszavágót (idegenben, március 15. 19.30) a norvég Kjersti Arntsen, Guró Röen duó vezeti (ellenőr: Alan Grima – máltai). Közben kiderült, hogy mégis összejött a párizsi utazáshoz szükséges pénz, ebben a szövetség is segített.

Az elmúlt hetekben komoly visszhangot váltott ki, hogy a váciak bejelentették: nincs elég pénzük az utazáshoz. Megmozdultak a szurkolók és a támogatók, és adott a szövetség is, amely néhány napja úgy határozott, hogy „a műhelytámogatás gyorsított kifizetésével igyekszik segíteni a nehéz helyzetben lévő Váci NKSE női csapatát”.

A húsztagú váci küldöttségnek oda-vissza kétmillió forintba kerül a párizsi túra, de ha az első, hazai találkozó költségeit is számítjuk, a negyeddöntős párharc végösszege három és fél millió forint. Kirsner Erika, a Váci NKSE elnöke korábban elmondta a Nemzeti Sportnak, hogy van olyan szurkoló, aki 160 ezer forintot ajánlott fel a klubnak. A vezető egyébként saját nevére hitelt vett fel a hiányzó összeg pótlására. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments