Hatalmas sikerrel zárult az első Visegrádi Négyek Fesztivál és Színházi Találkozó

Dolhai Attila és Vágó BernadettJúlius 3. és 7. között hagyományteremtő céllal megrendezték Vácott az első Visegrádi Négyek Fesztivál és Színházi Találkozót, amelynek ötletgazdája Kis Domonkos Márk, a Váci Dunakanyar Színház ügyvezető igazgatója.


 

A visegrádi csoport (V4: Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) országaiból érkező színházi társulatok előadásait vonultatta fel a fesztivál a Váci Dunakanyar Színházban. A rendezvény fővédnökségét Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, védnökségét Harrach Péter országgyűlési képviselő és Fördős Attila váci polgármester vállalta.

Az ötnapos fesztivál nyitóestjén Kis Gergely Márton citeraművész és az Everdance Táncszínház lépett fel, valamint beszédet mondott Hammerstein Judit kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkár asszony. Csütörtökön a csehországi Tesin Színház Diagnózis című mozgásszínházi előadása, majd Hobo és Bandája koncert várta a közönséget. A debreceni Csokonai Színház pénteken vendégszerepelt Olt Tamás Absinth című „derűs zuhanásával”, ezt Rúzsa Magdi koncertje követte. A magyar előadásra olyannyira nagy volt az érdeklődés, hogy a szervezők és az előadás szereplői úgy döntöttek, két előadást is tartanak.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét örökbefogadó és sétáltató nap szombaton a Zöld menedék telephelyein

Neil LaBute amerikai drámaíró Faragjunk férfit című darabját hozta el Vácra szombaton a lengyelországi Jan Kochanowski Színház (Radom), utána Dolhai Attila és Vágó Bernadett (képünkön) adott koncertet Szabó P. Szilveszter vendégségével.

A találkozó utolsó napján a Zsolnai Városi Színház mutatta be Iva Klestilová Lombzúgás című drámáját, majd a fesztivál záróünnepségeként a négy társulat művészei bemutatták, hogy a négy nap alatt hogyan tudták a nyelvi korlátokat átvészelni, hogyan találták meg a közös hangot.

A rendezvényt nagy sikerrel zárták a szervezők, hisz a programokon több mint kétezren vettek részt, rengeteg pozitív visszajelzést kaptak, illetve a különböző országokból érkező művészek között szoros barátságok alakultak ki és körvonalazódott pár jövőbeni együttműködés is. Például a lengyel színház igazgatója, Zbigniew Rybka felkérte Kis Domonkos Márkot, a váci teátrum igazgatóját, a következő Gombrowicz Fesztivál (nemzetközi színházi találkozó Lengyelországban) egyik zsűrijének. 

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Matkovich Ilona bejelentette az Összefogás Vácért polgármester- és képviselő-jelöltjeit

Az a törekvés tehát, hogy a Visegrádi Négyek országainak a gazdasági, politikai és diplomáciai szövetségen túl a kultúra és a művészet terén is együtt kell működnie, útjára indult és jövőre ismét megrendezésre kerül a fesztivál.

A mintegy 13,5 millió forint összköltségvetésű rendezvényt az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alap, a Külügyminisztérium és az International Visegrad Fund támogatta. (Péter Tamara)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments