Zavarták a kecskék, gyújtogatott a szomszédjánál

rendőrautóA váci rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást egy 62 éves férfi ellen, aki 2013-ban többször, szándékosan okozott tüzet a szomszédja telkén.

A Váci Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást folytatott közveszélyokozás bűntett és testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt M. János 62 éves bernecebaráti lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottat zavarta, hogy telekszomszédja kecskéket tart az udvaron, ezért 2013. június 19-én 19 óra körüli időben meggyújtott egy maréknyi száraz füvet és azt átdobta a sértett bernecebaráti telkére.

100forint3

Ennek következtében a szomszédos telken tárolt, nylonnal letakart széna lángra kapott, amit a szomszédok és a helyszínre kiérkezett tűzoltók időben eloltottak – írja a police.hu.

Néhány nappal később M. János ismét meggyújtott egy marék füvet és azt a sértett udvarán lévő trágyára dobta, amelynek belsejében lassú égés indult meg és az átterjedt a kecskeólban lévő trágyára is. Még ugyanezen a napon, 21 óra körüli időben a 62 éves gyanúsított egy szándékosan meggyújtott papírt dobott rá a kecskeólra, aminek a tetején szalma volt szétterítve és így azonnal tűz keletkezett.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szociális infrastruktúra megújítása az Alsó-Ipoly mentén

Ezzel a cselekményével a férfi közvetlen veszélyt idézett elő, mivel az ól egybe van építve a lakóépülettel, amelyben ekkor a sértett és annak magatehetetlen, beteg felesége tartózkodott. A tüzet mindkét esetben időben eloltották, így személyi sérülés nem történt.

M. János megalapozottan gyanúsítható továbbá azzal, hogy 2013. június 28-án 12 óra körüli időben szándékosan meggyújtotta a sértett udvarán álló pajta linóleummal borított tetejét, amelyre ezt megelőzően egy festékkel megtöltött flakont dobott annak érdekében, hogy az könnyebben lángra kapjon. A keletkezett tűz oltásában részt vett a sértett ismerőse, akit a gyanúsított- szóváltást követően – a kezében tartott felmosó nyelével homlokon ütött. A bántalmazás következtében a férfi megsérült.  

A helyszínre érkező rendőrök M. Jánost elfogták és a Váci Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették. Az illetékes bíróság elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szociális infrastruktúra megújítása az Alsó-Ipoly mentén

A gyanúsított ellen – fogvatartása mellett – folytatott eljárást a nyomozóhatóság a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészség részére. (Váci Napló)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments