Tom Lantos lánya szeptemberben Vácon emléktáblát avat

Katrina Lantos-250Kolozsváron tartott összejövetelt a Kárpát-medencében élő magyar ajkú zsidó fiatalok váci találkozóját előkészítő bizottság. A tárgyaláson részt vett Turai János, a Magyar Zsidó Kongresszus Külügyi Bizottságának vezetője, a Váci Zsidó Hitközség elnöke és felesége, Turai Valéria is, akit a rendezvény titkárává választottak meg.

Az egyházi vezető interjúban számol be a fejleményekről, az írást a Váci Napló szeptember 5-i pénteki száma közli. Ebben Turai János elmondja: Katrina Lantos Magyarországra utazik és szeptember 19-én Vácon  felavatja azt az emléktáblát, amit édesapja, Tom Lantos tiszteletére állított a Váci Zsidó Hitközség az Óberlander téri Történelmi Zsidó Sírkert területén lévő Regionális Holokauszt Kutatási, Oktatási Központ előterében.

olvasd el3Tom Lantost, Lantos Tamás néven 1944-ben, 16 éves korában a váci munkaszolgálatos századhoz hívták be, ahol közterületek tisztítását és főleg a szövetségesek által bombázott szobi vasúti híd javítását végeztették vele és sorstársaival.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Tavaszi szél vizet áraszt…”

Éjjel-nappal dolgoztatták, sikertelen szökési kísérlete volt, elfogták, nagyon megkínozták, majd másodszorra sikerült megszöknie.

Turai János elmondta: Tom Lantossal haláláig levelezett és a hitközség tiszteletbeli tagjává fogadták. (Váci Napló)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments