Bóth János: sok baloldali maradt otthon

Krauze István és Bóth János aláírják a szerződéstSajtótájékoztatón mondott köszönetet a választóknak Bóth János, az MSZP polgármester-jelöltje, a párt helyi vezetője. Külön megköszönte a támogatást a 9-es körzetben, ahol bár 18 szavazattal mindössze, de nyert egyéni képviselőként.

– Az alsóvárosiak előtt is le a kalappal, itt szép győzelmet aratott Kiss Zsolt barátunk. A listán bejutó Krauze István DK-s elnök, aktivistáink és támogatóink sokat tettek választási szövetségünk sikere érdekében – mondta.

Kiemelte: ők továbbra is a város élő lelkiismerete kívánnak lenni. Nekik csak a város érdeke és  fejlődése számít, ők csak ebben tudunk partnerek lenni. A választás végeredményével kapcsolatban elmondta: csak az nyerhetett, aki el tudta vinni szavazni választóit.

– A részvétel a vártnál is alacsonyabb volt Vácon. Sok baloldali most is otthon maradt, különböző okokból. Erős az emberek fásultsága, félelme – mondta és hozzátette: 2010-hez képest jelentős lemorzsolódás volt a jobb- és baloldalon is a civilek javára. Szövetségkötésüket a Demokratikus Koalíció helyi szervezetével úgy értékelte, hogy eredményes volt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét örökbefogadó és sétáltató nap szombaton a Zöld menedék telephelyein

A DK nevében Krauze István elnök értékelt. Köszönetet mondott ő is minden szavazónak, támogatónak.

– A választási eredményeket még teljes körűen nem értékeltük ki, ez az elkövetkezendő napok egyik feladata lesz, ettől függetlenül meg kell becsülnünk azt az eredményt, mely szerint Vác városában a Fidesz-KDNP jelöltek után a mi választási szövetségünk kapta a legtöbb szavazatot – mondta.
Ezt a szimpátiát szeretnék a jövőben is meghálálni munkájukkal szavazóik irányában. (Váci Napló, képünk archív)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments