Súlyos, jogerős ítélet a sződligeti erőszakoló ügyében

bírósági döntés - kalapács élesen, alakok homályosanÍtéletet hirdetett a Budapest Környéki Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki a vád szerint nőkre támadt 2013 márciusában; az ítéletet mind a vádhatóság, mind a védelem képviselője és maga a vádlott is tudomásul vette, így az a mai napon jogerőre emelkedett.

A bíróság ítélete szerint N. Sándor vádlott bűnös erőszakos közösülés bűntettében, erőszakos közösülés bűntettének kísérletében, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletében és aljas indokból, felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettében, ezért őt a bíróság 11 év börtönbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A Váci Járásbíróságon indult ügyet a bíróság áttenni rendelte a Budapest Környéki Törvényszékre, megállapította ugyanis, hogy a vádlott cselekménye életveszélyt okozó testi sértés bűntette kísérletének is minősülhet.

Facebook - kövess minketA Budapest Környéki Törvényszék által megállapított tényállás szerint az akkor 23 éves vádlott 2013. március 4-én a déli órákban – Dunakeszin leszólított egy vonathoz siető nőt, majd fenyegetéssel és erőszakkal szexuális együttlétre próbálta kényszeríteni. Dulakodni kezdtek, közben a férfi összesen 26 alkalommal combon és karon szúrta áldozatát egy csavarhúzóval, majd kétszer beleharapott, illetve bakancsos lábával halántékon rúgta a nőt, olyan erővel, hogy a sértett arccsontja is eltört. A hölgy bántalmazását azért hagyta abba, mert az állomásra egy vonatszerelvény érkezett, a férfi elvette a nő táskáját és a helyszínről elmenekült.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  "Deákvár 125" Kiállítás megnyitó a Deákvári főtéren

2013. március 5-én a reggeli órákban a sződligeti Duna-part kerékpárútján futó nőt egy késsel arra kényszerített, hogy az út mellett lévő fás területre menjen vele. A sértett a fenyegetés hatására eleget tett az utasításnak, majd ezt követően a férfi közösülésre kényszerítette. Mielőtt a támadó a helyszínről elmenekült, elvette a nő mobiltelefonját, illetve még hosszabb időn keresztül kísérte a nőt, miközben késsel fenyegette.

A váci rendőrök 2013. március 5-én 13 óra 20 perckor Csörögön elfogták és őrizetbe vették N. Sándort.

A bíróság az ítélet indokolása során kifejtette: egy tipikus, megrögzött bűnözői karrier rajzolódik ki az iratokból; a súlyosító körülmények egyértelműen túlsúlyban voltak a büntetés kiszabásánál, a bíróság súlyosító körülményként értékelte a vádlottban rejlő kirívó társadalomra veszélyességet, a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyát, a többszörös halmazatot, a vádlott különös visszaesői voltát, míg csekély súlyú enyhítő körülménykét azt, hogy a vádlottnak kiskorú gyermeke van (akit nem ő nevel), illetve azt, hogy a vádban szereplő két nemi erkölcs elleni bűncselekmény egyike kísérleti szakban maradt. (Váci Napló)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments