A tizenkettedik Mészkőember-Légrádi Béla Emlékverseny lesz

biciklisBringás körökben már köztudott, ha április, akkor Mészkőember. 2004-ben, amikor megálmodtuk a versenyt, nem is reménykedtünk, hogy ilyen nagy sikere lesz. Évek óta több mint 200-an állnak rajthoz Gombáson, hogy a Naszály hegy kicsinyke, de a mi szívünkhöz nagyon közel álló szerpentinjén véres küzdelmet folytassanak a másodpercekért, ezzel kifejezve tiszteletüket Légrádi Béla sporttársunk emléke előtt. Sajnos szomorú apropója volt a verseny létrejöttének: Béla egy közös edzés alkalmából már nem tért vissza családjához, ő azóta már az égi pályákon nyomja a pedált.

A verseny 12 éves történetében mindig volt valami, amin változtattunk, hogy minél jobb, minél színvonalasabb rendezvénnyel várhassuk a városunkba ellátogató kerékpárosokat. A 2015-ös esztendő úgy érzem egy komoly mérföldkő a verseny történetében. Vác városa és a DDC összefogásának jóvoltából a sejcei szerpentin eddig szinte járhatatlan szakasza új aszfalt burkolatot kapott, ezzel elhárult az akadálya annak, hogy kezdeti álmunkat megvalósíthassuk: a verseny célja az eddigi helyéről felköltözik a Mészkőbánya bejáratához!

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Áprilisban indul a Központi Statisztikai Hivatal lakosságot érintő adatfelvétele

A táv az eddigi 4,9 km helyett 6,3 km lesz, a legnagyobb meredekség 5% helyett 8% lesz! És mindez a verseny utolsó egy kilométerén, mely egy igazi kihívás elé állítja mindazokat, akik április 19-én rajthoz állnak a XII.Mészkőember-Légrádi Béla Emlékversenyen.

Az idei esztendő újításaként családbarát rendezvénnyé válik a verseny. Évek óta tapasztaljuk, hogy egész családok látogatnak ki Vácra egy jó kis verseny kedvéért. Bizony néha problémát okoz, hogy anyu-apu miként versenyezzen és felügyeljen egyszerre a gyerkőcökre. Most ez a probléma is megoldódik. A versenyközpontban szakképzett óvodapedagógusok vigyáznak majd a kicsikre. Amíg a szülők versenyeznek, a törpékkel kézműveskednek, játszanak, kreatív foglakozások keretében múlatják az időt.

Remélem, ezek az újítások elnyerik a versenyre rendszeresen ellátogató bringások tetszését. Mi pedig az eddig megszokott lelkesedéssel és nagy szeretettel várunk mindenkit, akár régi versenyzőt, akár ezzel a versenyzési formával most megismerkedő kezdőt! Részletes információ a versenyről, pályáról és minden egyébről: www.meszkoember.webnode.hu

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments