Mérgezéssel, kilövéssel ritkítanák a védett madarakat Vácnál

Kárókatonák a DunánHalászok és horgászok szerint gyéríteni kellene a hazai kormoránállományt Vácnál is. A madarak ugyanis óriási károkat okoznak vizeinkben – írja a hirado.hu.

A kormoránok nagy károkat okoznak vizeinkben. Az enyhe tél miatt nem fagynak be tavaink, így aztán egész évben vadászhatnak a halakra, folyóvizeinkben pedig most, a halak ívása idején dézsmálhatják a halállományt. A kárókatona védett madárnak számít, így vadászata engedélyhez kötött, ami a horgászok és halászok szerint sokba is kerül – hangzott el a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában.

Lévai Ferenc, az Aranyponty Zrt elnök-vezérigazgatója szerint minden létező eszközzel harcolni kellene az ellen, hogy legalább ne keljen ki hazánkban néhány ezer kormorán, és a fészektelepi gyérítést szervezetté kellene tenni a többi között a Balatonon is. A hosszú, gyenge teleken, amikor nincs jégborítottság, és itt tanyázik több ezer kormorán – ezek egy része hazai, egy része a vándorló állományhoz tartozik -, elképesztő pusztítást végeznek.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  "Deákvár 125" Kiállítás megnyitó a Deákvári főtéren

Magas Mihály váci horgász elmondta: a két évvel ezelőtt 200, most legalább 500 kormorán van a Duna váci szakaszán. A madarak a tavaknál is nagy kárt okoznak. A fészkelőhelyük körül 50-100 méteres körzetben ki van égve a növényzet az ürülékük miatt. A horgász a jelenség ellen semmit nem tud tenni, csak könnyes szemmel nézi, mi történik – fogalmazott.

Fülöp Zoltán váci horgász arról beszélt: míg a kormorán egy halat megfog, hármat-négyet megsebez, ezeknek az állatoknak a fele biztosan elpusztul. A kormoránnak olyan éles csőre van, hogy amihez hozzáér, az felszakad, fertőződik. Főleg a téli süllőzéseknél lehet ezt észrevenni, amikor sok hal együtt van, a kormorán közéjük vág, összevissza csapkod, és hosszúkás sebeket ejt rajtuk, ami nem gyógyul be.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A táj portréja - Tükörkép

A kormorán védett madár, de ha a vízkezelő gyérítést kér, akkor a megbízott vadásztársaság kilövést szervez. Sajnos kevés vadász vállalkozik erre, mert a kormoránt nagyon nehéz kilőni, ugyanis rettentő okos madár. Igazából a fészkéből lehetne gyéríteni tojásösszeszedéssel vagy mérgezéssel, erre azonban külön engedélyek kellenének – tette hozzá. (fotó: MTI, Czimbal Gyula)

 

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments