Két nő Vácon az utcán árult, s elloptak egy autóstáskát

rendőrök a kocsiba ültetnek egy nőt-700Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya K. Ferencné 44 éves és R. Andrásné 37 éves váci lakosok ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a két gyanúsított 2016. március 20-án 10 óra 45 perc körüli időben Vác egyik utcájában egy idős házaspárnak megpróbált különféle termékeket eladni. A sértettek nem akartak tőlük vásárolni, majd amikor megpróbáltak beülni a gépkocsijukba, a nők egyike felnyitotta a csomagtartót és onnan eltulajdonított egy autóstáskát, a benne lévő személyes iratokkal és készpénzzel együtt. Ez idő alatt társa elterelte az idős házaspár figyelmét.

Központi Gyógyszertár Vác

A bűncselekmény elkövetését észlelték a váci járőrök, akik éppen a napi szolgálati feladatukat teljesítették a környéken. A rendőrök K. Ferencnét és 37 éves társát a helyszínen elfogták, majd a Váci Rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók mindkét nőt gyanúsítottként hallgatták ki és bűnügyi őrizetbe vették őket – írja a police hu.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szakmai napot tartottak a váci humán szféra munkatársai

A gyanúsítottak ellen a további eljárást a Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le. (képünk illusztráció) 

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments