A rigók legyőzték az „engribördszöket” a Föld Napján

Gondosan kiraktam a színesebbnél színesebb kitömött madarakat a múzeum udvarára és Norbiék is felkészültek a rajztáblákkal, pasztellkrétákkal, színes gyurmákkal, amikor megjöttek a gyerekek és érdeklődve nézegették a madárvilág panoptikumát.

A programra a Juhász Gyula Általános Iskola tanárai kértek fel minket, hogy ne csak a felsősökkel foglalkozzunk a Föld Napján, hanem kezdjünk valamit az alsósokkal is. Én meg Garay Nagy Norbertet és művészeti stúdióját kértem fel segítségül. Adva voltak a madaraim és Norbi rajzeszközei, pedagógiai érzéke, hogy valami maradandót alkossunk és jól is érezzük magunkat.

Miközben én azon dolgoztam, hogy minél érdekesebb dolgokat tudjanak meg a madarakról a diákok, addig Norbi a madarak megalkotására tanította őket. Ez egy ideig jól ment. Színesebbnél színesebb madarak tűntek fel a rajztáblákon.

Aztán az egyik gyerek elővett egy olyan „keljfeljancsi” formájú plüss valamit és azt kezdte el megformázni a színes gyurmából. (Ez nem volt valami megerőltető, mert csak egy elnyújtott gömböt kellett készíteni.) Hamar észrevette Norbi is, hogy valami por csúszott a fogaskerekek közé, de már nem volt mit tenni, mert előkerült még néhány ilyen plüss csoda, amit a gyerekek „engribördszöknek” neveztek. (Ez szabadfordításban dühös madarakat jelent.)

Így Norbival kényszeredetten vettük tudomásul, hogy a gyerekek megfogadták kérésünket, csak éppen nem a kitömött madarakat vették példaképül, hanem a saját álmaik madarait, amiket a rajzfilmekben és a bevásárlóközpontokban adnak el szüleiknek. (Természetesen egy egész sorozatnyi ilyen torzszülöttre ki lehet dobni a pénzt a gyűjtőszenvedély jegyében.) Kezdtünk megbékélni a gondolattal, mire a plüssmadarak mellett előkerültek a hasonló plüssfigurák, akiket „Dárt Véder” fekete ruhájába öltöztettek, vagy éppen Joda mester nagy füleit varrták fel rájuk, és így még az „engribördszöket” is kezdték túlszárnyalni, amikor a gyerekzsivajba váratlanul berepült egy feketerigó pár. Különösebben nem érdekelték őket sem a gyerekek, sem a rájuk kicsit sem hasonlító „engribördszök”. Nekiláttak a gyerekek által felkavart fű közül kieszegetni a kukacokat, bogarakat. Közben hangosan csipogtak és egy cseppet sem zavarta őket a Juhászosok közelsége. Több se kellett a gyerekeknek. Hátrahagyva plüssállataikat érdeklődni kezdtek a kapirgáló rikoltozó madarak után. Én is észrevettem a „rést a pajzson” és elkezdtem hevesen mesélni a gyerekeknek a rigókról, és Norbinak sem kellett több, megfordította a lapokat és segített a kicsiknek rigót rajzolni.

Gyorsan telt az idő fogyott a pasztellkréta, és egyre több alkotást tettünk ki hogy gyönyörködjenek benne az arra járók.

Na és mi lesz az „engribördszökkel”? – kérdezte Norbi mosolyogva. Én egy kicsit megszeppentem, nehogy visszatérjenek a torzszülött plüssökhöz, de rájöttem, hogy Norbi tökéletesen tudta, hogy a kérdés teoretikus, a gyerekek már az igazi madarak bűvöletében éltek, akik egyre visszatértek újabb gilisztákat, kukacokat vadászni a gyerekek közé. Ők körülülték és rajzolták őket, figyelték, ahogy élelem után kapirgáltak a fűben és közben utánozhatatlan dallamokat fütyültek.

Így történt hát, az első közös Föld Napom az alsós Juhászos gyerekekkel és a Garay Stúdió gyermekközpontú festőművészével, akiket reméljük felkeresnek a gyerekek, ha ismét csodákra vágynak.

Én meg már a következő programot tervezve azon gondolkoztam milyen lenne, ha a gyerekekkel odúkat készítenénk az iskolaudvarra, hogy legyen hol költeni az énekes madaraknak, de az már egy következő történet. (Bíró György) ♦