Kilépett a város a társulásból, most meg kell ezt erősíteni

szob-polgarmesteri-hivatal-rendezveny-700Kilépett a város a Duna-Ipoly Önkormányzati Területfejlesztési Program Társulásból. Nem egyetlenként, hiszen már tavaly a 98 település döntő többségében megszületett a hasonló döntés. Ám a hivatalos tájékoztatás szerint valamennyi alapító hozzájárulására szükség van ahhoz, hogy a szervezet véglegesen megszűnjön.

A váci önkormányzat tavaly hozott határozatot, hogy az alapszabálynak megfelelően hat hónapos határidővel kilép a társulásból. Az áprilisi döntés értelmében tagsági viszonyunk októberben szűnt meg.

Nemrég azonban levél érkezett Ferencz Gyöngyi szobi polgármestertől, aki jelezte, hogy a társulás megszüntetéséhez szükséges egy megállapodás, amelyet minden alapítónak alá kell írnia, s amely a szervezet megszűnését kimondja. Erről tárgyalt múlt heti ülésén a gazdasági, városüzemeltetési és vagyongazdálkodási bizottsága, amely gyakorlatilag vita nélkül fogadta el az előterjesztést.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Matkovich Ilona bejelentette az Összefogás Vácért polgármester- és képviselő-jelöltjeit

Ennek lényege, hogy a végleges szót a képviselőtestület mondja ki, várhatóan eheti ülésén. Mivel korábban bejelentettük kilépési szándékunkat, a döntés kimenetele nem kérdéses.

A társulást még 2004-ben alapították, székhelyeként Szobot jelölték meg. Nem csak az akkori váci kistérség önkormányzatai csatlakoztak a szervezethez, hanem nagy számban kapcsolódtak be az induláskor felvázolt közös célok megvalósításába a balassagyarmati, a szécsényi, a szobi és a rétsági kistérség települései is.

Tavaly, amikor sorra hozták meg a kilépést megerősítő döntéseiket a falvak, városok, több önkormányzat ülésén olyan vélemények hangzottak el, hogy ez a társulás nem nagyon működött, tevékenysége ténylegesen nem hajtott hasznot a tagoknak. (képünkön: rendezvény Szobon, a polgármesteri hivatal kertjében) ♦

Központi Gyógyszertár Vác

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments