Partnerségi egyeztetés a szennyvíztelep bővítésére

vaci-szennyviztelep-700VÁCI NAPLÓ/városháza ♥ Közzétették a városháza honlapján a váci szennyvíztisztító telep fejlesztésének terveivel kapcsolatos partnerségi felhívást. Ebből kiderül: a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt a jelenlegi keretek között már nem tudja elvégezni a beruházást, ezért a terület bővítését kezdeményezte.

A megvalósításához a város településszerkezeti tervének és helyi építési szabályzatának módosítása szükséges, ezért az érvényes szabályok szerint partnerségi egyeztetést kezdeményeznek.

A településrendezési eszközök módosítása tárgyalásos eljárási rend szerint bonyolítható, tekintettel arra, hogy a 26/2016. (II. 25.) Kormányrendelet nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a váci szennyvíztisztító telep fejlesztését és korszerűsítését.

A képviselő-testület még tavaly decemberben utasította a főépítészt a szükséges övezeti átsorolás érdekében a településrendezési eszközök módosításának szakmai előkészítésére. A településrendezési tervezési eljárásba partnerként be lehet jelentkezni, és a tervezéssel kapcsolatban a bejelentkező partnereknek lehetőségük van előzetes észrevételt tenni.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Felhívás kitüntető címre történő javaslattételre

Bejelentkezni e-mail-cím megadásával kizárólag elektronikus úton lehet a foepitesz@varoshaza.vac.hu
címre a október 28-ig. Felhívják a figyelmet, hogy kizárólag azok vehetnek részt partnerként az eljárásban, akik az e-mail címüket megadják.

A településszerkezeti terv és a helyi építési szabályzat tervezete két héten belül elérhető
lesz a városháza honlapján – ígérik. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments