Vác 1956: lehulló cserép, felrobbanó gyutacs

1956-konyvegetes-a-szechenyi-utcaban-700VÁCI NAPLÓ/a város ♥ Október 23. váci eseményeit már széltében-hosszában feldolgozta az utókor. Számos kiadvány foglalja össze a visszaemlékezéseket és a dokumentumokat. A Váci Napló mai, pénteki számában két olyan írás is megjelent, amely eddig sehol sem volt olvasható.

Temesvári Zoltán majdnem tíz évesen élte át a váci eseményeket és kalandos napjairól írt egy terjedelmes visszaemlékezést.

– Október 23-án este az udvarban lakó felnőttek náluk hallgatták a rádióban a Budapesten történő eseményeket, mivel nekünk volt úgymond „világvevő” rádiónk. Mi, gyerekek abból gondoltuk, hogy valami komoly esemény lehet, hogy Szepesi Gyuri bácsi kijelentette: az esti mese elmarad. 1956 őszén gyakorlatilag kétszer is újjászülettem az események alatt, bár csak kilenc és fél éves voltam. Vácott a Szent Miklós tér 3-ban voltunk – akkor Ifjúság tér – szüleimmel és több családdal együtt, elég közel a városban történt eseményekhez – olvasható a Váci Naplóban.

Dr. Sasváry Erzsébet szintén gyerekfejjel élte át az eseményeket, ő versbe szedte visszaemlékezését. A fotókat a városi levéltár gyűjteményéből kaptuk.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét örökbefogadó és sétáltató nap szombaton a Zöld menedék telephelyein

A Váci Napló mai, pénteki száma a hatvanadik évfordulós ünnephez közeledve négyoldalas összeállítást közöl a forradalomról. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

1 Comment
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments