Egyre több az utas a veresegyházi vasútvonalon is

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ Míg 2015-ben 57,4 millióan, tavaly már 58,8 millióan utaztak a MÁV-START budapesti elővárosi vonalain – közölte a vasúttársaság pénteken az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a növekedés 2017 első két hónapjában is folytatódott, átlag felett, közel 6 százalékkal nőtt a dolgozóbérletekből és teljes árú menetjegyekből származó bevétel az előző év azonos időszakához képest.

Ezen belül is kiemelkedő, 10 százalék feletti a Budapest-Esztergom, a Budapest-Veresegyház-Vác, a Budapest-Kunszentmiklós-Tass és a Budapest-Székesfehérvár vonalakon mért növekedés.

A vasúttársaság számára a budapesti elővárosi térség már csak azért is fontos, mert a vasúton utazók több mint fele ezeken a vonalakon utazik, és a teljes bevétel egyharmada származik erről a területről – olvasható a közleményben.

A MÁV-Start a megnövekedett utasszámot elsősorban az elmúlt három év fejlesztéseinek eredményeként értékelte: a többi között korszerű motorvonatok álltak forgalomba, több kocsi is megújult, csökkentek a menetidők, folyamatosan javul a menetrendszerűség, illetve új jegyértékesítési rendszer jött létre és kiterjesztették az elektronikus vonatjegyek alkalmazhatóságát.

Utóbbinak köszönhetően az otthoni jegynyomtatást vagy a képernyőn bemutatható e-vonatjegyet választók száma 114 százalékkal nőtt a lehetőség 2016 novemberi kiterjesztése óta. Emellett tavaly az előző évhez képest 17,4 százalékkal többen, mintegy 1,45 millióan váltottak interneten belföldi menetjegyet.

A jegyértékesítés modernizálása érdekében a vasúttársaság az elővárosi állomásokon és megállóhelyeken 2013 júniusától összesen 116 jegyértékesítő automatát telepített, ezáltal javult az utasok kiszolgálása. Az automaták a nagyobb forgalmú állomásokon elsősorban a pénztári szolgáltatást egészítik ki, míg a kisebb állomásokon, megállóhelyeken a jegyértékesítés teljes mértékben ezekből zajlik. 2016-ban az új jegyértékesítő automatákból több mint 4,5 millió tranzakciót hajtottak végre, az új automaták részesedése a belföldi bevételből 7,5 százalék.

A MÁV-Start szerint a megvalósult fejlesztések a közösségi közlekedés egészére kedvező hatást gyakoroltak. Egyre több állomás mellett épült ki P+R parkoló, ami hatékonyan ösztönözte az autósokat, hogy a fővárosba jutáshoz – a dugóban állás helyett – a vasutat válasszák. Ennek következtében a közigazgatási határon belül 2. osztályon korlátlan utazásra is jogosító Budapest-bérlet vasúti használata is közkedvelt lett. Tavaly – 2015-höz képest – közel 4 százalékkal, vagyis mintegy kétmillióval többen váltottak a már meglévő Budapest-bérlet mellé csatlakozó jegyet vagy bérletet agglomerációs utazáshoz. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments