Áprilisban ismét Folk Parti Táncház lesz

VÁCI NAPLÓ/kultúra ♥ Aki figyelemmel kíséri a Madách Imre Művelődési Központ programjait és ellátogat szombat esténként a Jeszenszky® terembe, kedves és jókedvű táncháznak lehet részese. Itt rendszeresen találkoznak a népzenét, néptáncot kedvelők. A néptáncolás aktivitást kelt, lelket épít, egyfajta olyan szocializációs tényező, aminek fontos küldetése, tudat- és közösségformáló ereje van.

A táncház nem csak mozgáson alapuló élményt ad a látogatóknak, hanem olyan többletismeretet, aminek segítségével történelmi és földrajzi síkon, térben és időben el tudják helyezni a tanult táncdialektusokat, mozdulatokat, mozdulatmotívumokat.

Több évtizedes hiányt pótol az immáron másfél éve elindított Folk Parti Táncház.

A művelődési központ küldetésének tartja, hogy a negyvenéves táncházmozgalom keretei között kialakult táncház módszert – ami 2013 óta hungarikum – megismertesse és terjessze közönségének körében.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szeretettel köszöntjük a 95 esztendős Tamás Pált

A Folk Parti Táncházban lehetőség teremtődik arra, hogy a kezdő vagy kevésbé gyakorlott néptánc után érdeklődők tánctudása csiszolódjon, új lépéseket, formákat tanulva, ismerete gyarapodjon. Vácon és a környező településeken működő amatőr és hagyományőrző együttesek táncosai a táncházban kedvükre járhatják a különböző tánccsoportokban megtanult táncdialektusokat, táncokat.

A táncházba járók kiváló táncmesterektől – Ónodi Béla, Kovács Henrik, Juhász Zoltán – tanulhatnak mezőségi, kalotaszegi, rábaközi, somogyi, szatmári, széki, gömöri táncrendeket. A muzsikát a Bartók-Pikéthy Zeneiskola népzenei tagozatának végzős növendékei húzzák.

A nemzetiségi táncokkal kibővített programban Sarantis Mantzourakis vezetésével és a Fengari tánccsoporttal görög tánclépéseket tanulhattak a látogatók. A Lustige Musikanten zenekarral és a Wildenrosen Táncegyüttessel sváb zenére táncolhattak, és a Kóbórzengő zenekarral a szlovák táncokba is betekintést nyerhettek az érdeklődők. A Tázlóval moldvai lépéseket lehetett elsajátítani, míg a Kolo zenekarral szerb-horvát dallamokra, kólók zenei ritmusával gazdagodott a nézősereg.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét örökbefogadó és sétáltató nap szombaton a Zöld menedék telephelyein

Kiemelt és nagyon értékes előadást láthatott a közönség a Parapács zenekartól, akik a Kárpát-medence népzenei anyagát, legjellegzetesebb táncdialektusait, viseleteit mutatták be és átfogó ismeretet adtak a népi hangszerekről, néphagyományokról, szokásokról.

A következő Folk Parti Táncház áprilisban lesz, és bátorítva a táncolni vágyókat, ősszel folytatódik a közös táncforgatag. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments