A Fesztiválzenekar kamaraegyüttese először koncertezik Vácott

A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) minden évben meghirdeti muzsikusai számára a Végh Sándor versenyt, melynek nyertesei lehetőséget kapnak, hogy a következő évadban a zenekar szólistájaként lépjenek színpadra. Vácott a tavalyi nyertesek – Szitka Rudolf (klarinét) és Fejérvári Zsolt (nagybőgő) – játékát hallhatjuk.

Fischer Iván saját álmát váltotta valóra, amikor harmincöt évvel ezelőtt Kocsis Zoltánnal együtt megalapította a Budapesti Fesztiválzenekart. A Budapesti Fesztiválzenekar filozófiájának magva az átélt, igényes muzsikálás és az új utak keresése. Minden hangverseny élvezetes felfedezőút új horizontok felé, ahol a felcsendülő művek olyannyira a meglepetés erejével hatnak, mintha először hallanánk őket.

A zenéhez való újító hozzáállás, a zenészek elhivatottsága, a megalkuvás nélküli igényesség eredményeképpen a BFZ legfiatalabbként került be a világ tíz legjobb szimfonikus zenekara közé. A zenekar rövid fennállása alatt már két Gramophone-díjat is nyert, valamint Grammy-díjra jelölték.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Matkovich Ilona bejelentette az Összefogás Vácért polgármester- és képviselő-jelöltjeit

Vácott először csendülnek fel a dallamok a Budapesti Fesztiválzenekar kamaraegyüttese által október 30-án a zeneiskola Cs. Nagy Tamás Hangversenytermében.  A váci Filharmónia bérlet koncertjén Pilz János koncertmester vezetésével hallható lesz Mozart B-dúr divertimentója, Weber Klarinétkvintettje, Bottesini h-moll nagybőgőversenye és Mendelssohn 7. (d-moll) vonósszimfóniája.

Jegyek még vásárolhatóak, további információk itt olvashatók. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments