Bemutató Vácott: válogatásalbum a Sajdik életműből

A Szülőföld Kiadó gondozásában, „A varázsló felemeli ceruzáját” címmel a közelmúltban megjelent egy Sajdik Ferenc életművéből ízelítőt adó reprezentatív képzőművészeti album, melyben a szerkesztők igen komoly fejezetet szenteltek a Kossuth-díjas karikaturista váci témájú művek hosszú sorát eredményező, mindmáig tartó legújabb korszakának.

A Szülőföld Könyvkiadó – többek között az önkormányzattal kialakított gyümölcsöző kapcsolat révén – már hét, részben vagy egészében váci vonatkozású kötetet jelentetett meg, s mint azt Farkas Csaba ügyvezető érdeklődésünkre elmondta, további terveik is vannak ezen a téren.

– A csillagok szerencsés együttállásának tulajdoníthatjuk, hogy Sajdik Ferenc munkásságában fontos korszakká vált, illetve válik a váci témájú táblaképek festése, de elévülhetetlen szerepe van ebben a történetben Papp László műgyűjtőnek, művészettörténésznek is. Öröm, hogy a mester összetéveszthetetlenül sajátos stílusában, humorával mesevárost teremt lakóhelyünkből. Feltett szándékunk, hogy minél teljesebb formájában itt tarthassuk ezt a kollekciót az önkormányzat tulajdonaként, egyik büszkeségünkként – mondta a Modern Művészeti Gyűjtemény központi kiállítóterében rendezett könyvbemutatón Fördős Attila polgármester.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egy szemtanú feljegyzései - A Migazzi Zarándokház és a PüspökVác látogató és rendezvényközpont története a II. világháború előtt és után

A városvezető idézte a klasszikus mondást, miszerint: „Akinek van humora, mindent tud. Akinek nincs, mindenre képes.”

– Sajdik Ferencnek pedig van humora, kellő életbölcsessége, és mivel a rajz, a festészet terén is mindent tud, alkotásai nagyon kifejezőek, érezhetjük, ahogy minden művéből szinte kikacsint ránk – emelte ki Fördős Attila.

Papp László felidézte, hogy a Sajdik Ferenccel szövődött barátságuk véletlen találkozásnak köszönhető: a mester és felesége egy váci városnézésük alkalmával betértek az Eszterházy utcai galériába, ahol aztán hosszasan elbeszélgettek a tulajdonos műgyűjtővel, miközben a táblaképfestés lehetősége is felmerült.

– Elsőként tehát arra kértem a mestert, hogy fessen néhány táblaképet, és bár először tartózkodott, hamarosan mégis előállt három művel, ráadásul azt mondta, egyre inkább élvezi ezt a fajta munkát. A következő kérésem az volt, hogy fesse meg sajátos stílusában Vác kultúrtörténetét, és örömmel állt elébe ennek a kihívásnak is. Fontos mérföldkő volt aztán a Sajdik-gyűjtemény, a Váci Mosolyalbum kiállítás megnyitása, és elmondhatom, hogy sokan itt kezdik váci városnézésüket, ráadásul a visszajelzések alapján a humoros képek megtekintése igazán jó kedvcsináló bevezetés a város alaposabb felfedezéséhez – mondta Papp László.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Az autizmus világnapján helyezz kék papírvirágot az ablakba!

Hozzátette: a mester idős kora ellenére ma is nagyon aktív, a festés, rajzolás élteti-lelkesíti igazán, tehát zárszóként – nagy taps kíséretében – jó egészséget kívánt Sajdik Ferencnek és kedves feleségének.

Az ünnepélyes könyvbemutatón közreműködött Farkas László cimbalomművész: felemelte ütőit és olyat pörgetett velük a hangszeren, hogy csak na.

Továbbá felemelte hangját Smál Szilaj Gábor színész, elszavalva Petőfi Sándor: Anyám tyúkja című klasszikusát és Romhányi József: Szamármese című remeklését, mondhatni, hogy remekelve.

Mindebből következik, hogy a szépszámú közönség tagjai pedig többször felemelték kezeiket, aztán hosszan zengett a vastaps. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments