Püspöki intelmek a gyengénlátók karácsonyán

Örömtelin perceket tölthettek együtt a Dunakanyari Látássérültek Egyesületének tagjai az elmúlt hétvégén. Immár hagyományos karácsonyi ünnepségükön nem csak a találkozás és a kölcsönös megajándékozás szerzett kellemes perceket a jelenlévőknek, hanem az is, hogy három olyan vendég is eljött, akik a maguk módján hozzátettek, s így az ünnep még tartalmasabb lett.

A karácsony hangulatát már Okos Levente elnök köszöntője is megidézte, Csuka Tamás nyugalmazott református tábori püspök pedig köszöntőjében segített megérteni az év legszebb ünnepének üzenetét. A Jézusra várással kapcsolatban megjegyezte, hogy ez az esemény a Biblia szerint kétszer érkezik el. Ebből az egyik már megtörtént, hiszen Jézus eljött az emberek közé és kereszthalálával a bűnöket megváltotta. A másik eljövetelét, a feltámadást pedig várjuk, s hogy ez mikor következik be, azt senki nem tudja – mondta a püspök.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Az autizmus világnapján helyezz kék papírvirágot az ablakba!

A látássérültek karácsonyán immár évek óta fellép a Karolina iskola diákcsapata, akik ezúttal is kedves összeállítással érkeztek. Őket Fehér Lili követte, aki énekével és zongorajátékával igazi karácsonyi hangulatot varázsolt a művelődési központnak ebbe a kis termébe. Amikor a Halleluját elénekelte, vastapsot kapott és többen a könnycseppeket törölgették a szemükből. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments