Négy ország tabudöntögető előadásai az idei VéNégyen

Önmegismerés, a vallásosság jelenkori kérdései, a sztereotípiák átlépése, álmok valóra váltása a virtuális valóságon túli világban és egy autizmussal élő férfi mindennapjai. Július 4. és 7. között a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozón szlovák, lengyel, cseh és magyar társulatok darabjait nézhetik meg az érdeklődők Vácott. Ráadásul a színházjegy mellé fesztiválbelépő is jár, így az előadások után a nézők ingyen mehetnek koncertre.

A színházi programok már június 30-án elkezdődnek a VéNégy Fesztiválon a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat Székely Csaba: Semmit sem bánok című előadásával. A színmű a múlttal való szembenézés drámája: egy olyan belső utazást kísérel meg bemutatni, amelynek végállomása az önmegismerés és a felelősségvállalás.

A nyitóelőadás még a Váci Dunakanyar Színházban lesz látható, ezután a színdarabok kiköltöznek a Duna-partra, egy különleges hangulatú színházi sátorba. Július 4-én a kaposvári Csiky Gergely Színház Koncert, avagy semmi sem tökéletes című darabja tökéletes alapozás lehet az esti fesztiválozás előtt, ugyanis egy megakoncert szervezésébe vágnak bele a szereplők.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb parkolóhelyek épültek Alsóvároson

„Az alaptörténet fiatalokról szól, akik szeretnének zenélni, de hiányzik belőlük valami. Van két kevésbé sikeres csapat. Az egyik lányokból áll, a másik fiúkból. Egyik sem érti, hogy miért nem tudnak működni. Van a történetben egy kis krimi, egy kis ármány, egy kis árulás. Aztán jön egy megváltó típusú karakter, aki színessé teszi azt a világot, ami addig fekete-fehér volt” – mesélte korábban Olt Tamás író, rendező. Az olykor szürreális, extrém látványra építő előadásban egy komolyzenei trió és egy fiúzenekar lép fúzióra, s közösen próbálják beindítani karrierjüket. Közben a virtuális „látszatvilágból” kilépnek a valóságba, ami nem mindig megy zökkenőmentesen.

Másnap a Slovácké Színház társulata egy autizmussal élő férfi történetén keresztül olyan kérdésekkel szembesíti a nézőket, hogy mi a normalitás határa, egyáltalán mi az, hogy normális, s vajon miként tudunk boldogan élni. Gyakran mondják ugyanis, hogy az autisták a saját világukban élnek, ez az előadás azonban rámutat arra, hogy ebben a világban mindannyian együtt élünk.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szeretettel köszöntjük a 95 esztendős Tamás Pált

Július 6-án a kassai Na Peróne Színház szintén sztereotípiákat döntögető, feszültséggel átitatott színművel érkezik. A Na stáž! a szélsőségekről szól, s azt kutatja, valójában ki a felelős a problémáinkért. Egy szlovák család életét láthatjuk, akik felvesznek egy gyakornokot, hiszen azt az ígértet kapják, hogy a jövedelmét EU-s támogatásból tudják majd finanszírozni. Az emberek közötti viszonyok azonban egyre csak romlanak, a feszültség egyre csak nő, s a kialakult sztereotípiákat még nehezebb lesz ledönteni.

Július 7-én a lengyel CHOREA Színház Jan tragédiája című darabot hozza el Vácra. A mű alapja a lengyel nyelv egyedülálló emléke, egy korai barokk szöveg, ami a vásári színház hagyományát eleveníti fel. A különleges nyelvi emlék azokhoz a a kérdésfelvetésekhez ad kiindulópontot, hogy vajon a génkutatás, a mesterséges intelligencia és az ideológiai rendszerek összecsapásának időszakában a hit bármilyen módon ésszerű-e, mi különbözteti meg a vallásos hozzáállást a fanatikus attitűdtől, s vajon mely értékeket tekinthetünk ma érvényesnek.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb polgármester-jelölt száll ringbe Vácon: a VVVE jelöltje dr. Csereklye Krisztina

A négy ország színészei már június 24-től Vácon lesznek, ugyanis két héten keresztül egy rendező irányításával közösen dolgoznak. A nemzetközi workshopon készülő előadást szintén a fesztivál zárónapján mutatják be a színházi sátorban.

A VéNégy szervezőinek célja, hogy minél több nézőt becsalogassanak az előadásokra, így a színházjegy mellé ajándék belépőt adnak, amellyel az előadás után a többi fesztiválprogram is megtekinthető. A fesztivál idei fellépői többek között a Tankcsapda, a Follow The Flow, Szabó Balázs Bandája, az Intim Torna Illegál és a Margaret Island, de minden nap feltörekvő zenekarok is bemutatkoznak a V4-es országokból. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!