Új lerakót nyitna a Zöld Híd, mert a régi megtelik

A májusi ülésen 67 település vezetője döntött szavazataival. A napirendi pontok többségét egyhangúlag fogadta el a testület. A településvezetők döntöttek a tőkebevonás módjáról, illetve az esetleges tagi kölcsön lehetőségeiről is.

A hulladékszállító járműveket piaci áron béreli a társaság, ezt is egyhangú egyetértéssel hagyták jóvá a tagok.
Fördős Attila elnök – aki városunk polgármestere – beszámolójából kiderült, hogy az elmúlt hónapok átvilágítása után egy eddig kevésbé ismert, most felfedett szerződés került elő, amelyet még az előző ügyvezető kötött, feltehetően jogszerűtlenül.

„Ezzel alulfinanszírozta a rendszert és forráshiány alakult ki. A korábbi vezető azt mondta, hogy azért volt erre szükség, mert megteltek a hulladéklerakók. A vizsgálatok azonban azt bizonyítják, hogy az egyik lerakó még további másfél évig üzemeltethető. Ezen felül egy pályázat szerint újat is lehet építeni, amely másfél év alatt tökéletesen működtethető, s amely további tíz évre biztosítaná a társulásnak a lerakási lehetőséget. A korábbi ügyvezető a munkaszervezet vezetője volt, ez jogszerűtlen volt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Felhívás kitüntető címre történő javaslattételre

Mivel jogszerűtlen volt, szerződést sem köthetett volna. Nekünk ezt a szerződést fel kell bontani, lehetőleg közös megegyezéssel. Párhuzamosan elindítottuk a műszakilag 80-90 százalékos készültségű hulladékátrakót, ezzel ki lehet váltani a vácrátóti helyszínen található átrakót. Nem az egyoldalú szerződésbontás mellett vagyunk, hanem a közös megegyezés mellett. A régi megállapodást egy az egyben meg kell szüntetni. Egy új szerződésben kell megállapodni az új lerakóval kapcsolatban” – mondta Fördős Attila elnök. A javaslatot Sződliget tartózkodó szavazata mellett mindenki elfogadta.

Ezen kívül még megtárgyalták a májusi ülésen a tagok az optikai válogatómű sorsát és a tulajdonosi kölcsön rendezését is. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!