Felvidéken járt a Madách gimi, testvérgimnáziumával

Immáron harmadik éve, hogy osztályunk a Határtalanul program keretében Felvidékre látogat minden tavasszal. Mint minden évben, ehhez szükség volt egy remek pályázatra, amelyet Boda Mária tanárnő és Horváth Edit tanárnő tervezett, írt és valósított meg. Kirándulásunk nem valósulhatott volna meg ipolysági barátaink nélkül, akik idén is velünk tartottak Petrezsil Noémi tanárnő kíséretével, immáron négy napig

Május 30. – június 2.

Az első napon Ipolyságon felvettük testvérgimnáziumunk osztályát, majd  Trencsén városába s várába indultunk. Az idő nem kímélt minket, mindvégig esett. Második állomásunk a Sztrázsó hegység lábánál megbúvó Csicsmány volt. Csicsmány egyedülálló faházait megtekintve rájöhetünk, hogy ez egy igazi kis „ékszerdoboz” a Felső-Garam mente területén.  Történelmi ismereteinket felelevenítve a buszon Csák Máté tevékenységét is felidéztük.

Mindhárom éjszakát Liptószentmiklóson töltöttük, s a második napon a közeli vidéket látogattuk meg. A zsolnai vidék, így a Turóci-medence, a Vág völgye és a Magas-Tátra legnyugatibb lankáit fedeztük fel.

Első várunk Likava volt. A fárasztó mászás a hegytetőre reggeli tornának beillett  volna. Az idő és a vár egyaránt gyönyörű volt, a természet tudta csak felülmúlni mindezt.

Ezután vettük utunkat az egyik legészakibb felvidéki vár felé. Ma Árva vára Szlovákia egyik legjelentősebb szimbóluma. A lengyel kereskedelmi utat védelmező vár a Thurzó család kezén volt sokáig, s vált a legszebbé. A vár citadellájából nemcsak a vad, ám gyönyörű természetet és tájat, nemcsak az Árva folyót láthatjuk, de érezhettük az igaz középkori hangulatot.

A második napunkat Alsókubinban tradicionális ebéddel zártuk, majd este a szállásunkon közös programot szerveztünk.

A harmadik napon a Tátra vonulata mellett elhaladva a Magurán túlra látogattunk, a gorálok földjére. Ez a népcsoport pásztorkodásból, sajtkészítésből és tutajozásból él, évszázadok óta. Ezt segíti a mesés Dunajec folyó, amely a Balti-tengerbe torkollik, s folyik mesés tájakon át, igazi hegyvidéki kalandokat rejt magában. A tutajozás előtt sétát tettünk Szepesbéla főterén.

Innen indultunk a Magas-Tátra közepébe, a Dunajec folyóhoz, amely mindenkori határfolyó volt; 1000 évig a magyar-lengyel, közel 100 éve pedig a szlovák-lengyel határfolyó. Féltünk volna a tutajozás során a vadvíztől, ha nem tudtuk volna, hogy a gorálok három évig tanulják szakmájukat, és még sohasem történt baleset. Egy órás tutajozáson ismerkedtünk meg ezzel a festői vidékkel Felvidéki barátaink fordították a szlovák nyelvű gorál tutajosok idegenvezetését, akik sok legendát meséltek a vidékről. Profi tutajosok segítségével ismerkedtünk a lélegzetelállító tájjal és a Pienin-hegység ormaival. Megcsodáltuk a Három-Korona hegyet is, melyről ezer évig mindenki tudta, hogy ez a Kárpátok koronája.

A nap Nedec várának meglátogatásával folytatódott. Ez az irodalomórákon már sokszor említett, egyik legészakibb magyar vár Lengyelország területén fekszik, a Kárpátokon kívül.

Hazafelé betértünk Késmárkra, hogy a késmárki líceum falán megkoszorúzzuk a felvidéki születésű Hunfalvy Pál nyelvész emléktábláját, akiről az ipolyságiak éppen akkor tanultak nyelvtanórán.

Szepesszombat főterén megkoszorúztuk az 1848/49-es magyar hősök emlékművét, melyet két évvel ezelőtt egy havas áprilisi napon felfedeztünk. A történelem tagozatos váci diákok néhány perces megemlékezése is elhangzott.

Talán a harmadik nap volt az, amely minden várakozást felülmúlt.

Bajmóc vára volt az utolsó megálló Ipolyság előtt. Bajmóc várkastélyának szépsége lenyűgözött bennünket, a kert mindezt fokozta. Eztán hazavittük az ipolyságiakat és Vácra érkeztünk. (Friewald Ruben) ♦