Megerősítették a cseh testvérvárosi szerződést

Megerősítette öt éves testvérvárosi szerződését Vác és a csehországi Otrokovice csütörtökön a városházán. A vigalom előestéjén egy fotókiállítás is nyílt az épületben a Beseda Otrokovice klub szervezésében.

Az ünnepségen a szerződés megerősítését előtt került sor a kiállítás megnyitására. Ezt követően a cseh település polgármestere, Hana Večerková és Fördős Attila városvezető kézjegyükkel ellátták ismét a testvérvárosi szerződést, melyben megerősítették a már jól működő kapcsolatok folytatását.

„Örömmel állapítjuk meg, hogy a településeink között létesített testvérvárosi együttműködés keretében eltelt időszakban számos művészeti, tudományos és civil csoport képviselte értékeit a testvérvárosokban, ezzel sikeresen és eredménnyel járulva hozzá a polgáraink közötti egyetértéshez, egymás életének, kulturális és történelmi kincseinek megismeréséhez és kölcsönös elfogadásához.” – olvasható a dokumentumban.

Hana Večerková beszédében kiemelte: nagyon szeretnék a már megkezdett munkát tovább folytatni a két város között és bízik abban, hogy a jövőben még szorosabbra fűzhető a kapcsolat.

Fördős Attila arról szólt, hogy ez a barátság már jóval régebbi, mint öt év, hiszen Otrokivice-vel már nyolc évvel ezelőtt is szoros volt a kapcsolat, hiszen gyakran találkoztak szlovák testvérvárosunk, Vágtölgyesen a cseh város delegáltjaival.

– Már akkor felmerült, hogy Vác szeretné fejleszteni kapcsolatait. A döntés előkészítése során kiderült, hogy a képviselőtestület azonban nem támogatja a kapcsolatot. Ezért most ezen a helyen is bocsánatot kérek önöktől. A döntést követően leültünk a város vezetésével és azt mondtuk, hogy függetlenül a hivatalos kapcsolattól, a kulturális együttműködést elkezdjük. Miután ez már élő barátsággá vált, a testület is nagy többséggel támogatta a szerződés megkötését – emlékezett vissza végül a polgármester. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!