Sárkányhajó: a váciak minden számban érmesek lettek

A magyar küldöttség hat aranyat nyert a sevillai klublegénység sárkányhajó Európa-bajnokságon. A hazai szövetség tájékoztatása szerint a 18. EDBF klublegénység Eb-n a magyarok további három ezüst- és egy bronzéremmel zártak. A három résztvevő klub közül kiemelkedett a Dunai Sárkányok Vác csapata, amely minden versenyszámban, amelyben elindult, érmes helyen végzett.

A magyarok valamennyi első és második helyezését – kilencet – a váciak érték el.

A spanyolországi Eb-n a nagyhajós versenyszámokban 31, míg kishajóban 60 klublegénység mérte össze az erejét.

A magyar küldöttség sportdiplomáciai sikert is elkönyvelhetett: a hazai szövetség elnökét, Járosi Pétert, aki 2010 óta az európai szövetség (EDBF) alelnöke, Sevillában újabb négy évre megerősítették pozíciójában. A magyar sportvezető emellett alelnöke a sportág világszövetségének (IDBF). ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!