Az intenzív osztály kapta a kórház új lélegeztető gépét

Több, mint hét és fél millió forintba került az a lélegeztető gép, amit a váci Jávorszky Ödön Kórház szerzett be a múlt héten. A magas tudású, legkorszerűbb intenzív terápiában használatos készülék beszerzését, a tavasszal megrendezett Richter Egészségváros bevételéből, valamint a kórház saját forrásából fedezték.

Május 4-én a zord időjárás ellenére rendkívül népszerűnek bizonyult a város főterén megrendezett Richter Egészségváros. Az egészségtudatosságot és a betegségmegelőzést népszerűsítő országjáró szűrőprogramban több mint 25 fontos szűrésen és tanácsadáson, illetve színes aktivitásokon vehettek részt ingyenesen az eseményre kilátogatók.

A résztvevők ráadásul a helyi kórházért is tettek, hiszen minden egyes szűrésért, tanácsadásért és előadáson való részvételért 300 forintot érő adománypontot kaptak. A nap végére 4.037.900 forint gyűlt össze, amit jelképesen dr. Urbán Edina vett át a helyszínen. A főigazgató főorvos, aki számos rendezvényen felhívja a figyelmet az egészségtudatosságra és a szűrések fontosságára, köszönetét fejezte ki szervezőknek és mindenkinek, aki azon a napon részvételével a saját egészségéért is tett és a Jávorszky Ödön Kórházat is támogatta. Mint mondta, nagyon fontosnak tartja, hogy lépést tartsanak a technikai fejlődéssel. Céljuk, hogy minél korszerűbb eszközöket vásároljanak a hatékony, könnyű és biztonságos betegellátás érdekében.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A táj portréja - Tükörkép

„Ez egy felsőkategóriás, többfunkciós lélegeztető gép, amivel a nyolc ágyas intenzív osztályunk eszközparkját fejlesztettük. Ez az intelligens készülék, automatikusan alkalmaz tüdővédő stratégiákat is, amelyek minimalizálják a komplikációk esélyét. Ezenkívül könnyen alkalmazható a kollégák számára, hiszen a kijelzője gyors áttekintést nyújt a páciens aktuális légzési állapotáról és segítséget nyújt a megbízható terápiás döntések meghozatalában  – mondta a főigazgató, aki Kaszás Gyula főápolóval mutatta be a készüléket. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!