Jövő hétvégén ismét Liget-takarítást szerveznek

Most ne edzeni, kutyát sétáltatni, horgászni, hanem ezt a helyet szebbé tenni gyere le, és adj egy napot a ligetnek – hívja az idei váci Liget-takarításra a lakosságot Bíró György szervező.

A Mária-búcsú közeledvén, eljött az idő, hogy ismét tisztábbá tegyük a ligetet, melyet szebb időkben a város tüdejének neveztek a váciak. A derékba tört fákat nem tudjuk újraéleszteni, a kiöregedett akácokat megfiatalítani, és a levelüket vesztett gesztenyefákat sem tudjuk meggyógyítani, de talán szebbé tudjuk tenni a környezetet, enyhébbé tudjuk tenni a ligetben kialakult problémákat, fel tudjuk hívni a figyelmet az ott kialakult szomorú helyzetre. Sok dolgos kéz csodát tud művelni ha akar, és itt szükség van a csodára – olvasható a meghívóban.

A programot az idén is két délelőttre szervezik. Szeptember 6-án, pénteken elsősorban az iskolás csoportokat várják, míg 7-én, szombaton minden olyan városlakót szívesen látnak, akik a szombat délelőttjüket egy kis takarítással, parkrendezéssel töltenék. Mind a két napon 9 órakor kezdődik a program. Találkozó a Hétkápolna templom mellett.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Jövőálló hivatások, személyre szabott figyelem: benéztünk az Apor Vilmos Katolikus Főiskolára

A programot dr. Varga Lajos segédpüspök-plébános és a Hétkápolna templomi közössége, valamint Bíró György, a Vác Város Környezetvédelméért Alapítvány elnöke szervezik a város támogatásával.

Szemétszedés, avargyűjtés, letört ágak összegyűjtése, és egyéb kertészeti munkák várnak a résztvevőkre, annak érdekében, hogy az esős évszak beálltában az elrothadt levelek, szemét miatt ne legyen balesetveszélyes a park megközelítése.

A résztvevőknek korlátozott mennyiségben kerti szerszámokat is tudnak biztosítani a szervezők, de ha valakinek van otthon gereblyéje, vagy egyéb szerszáma, illetve védőkesztyűje, kérik, vigye magával. Ha nincsen munkára fogható szerszámuk, akkor a szervezők adnak zsákot, kesztyűt és szerszámokat.

A Váci Városfejlesztő Kft idén is felajánlotta az összegyűjtött hulladék elszállítását és újrahasznosítását, a szakmai munka támogatásában Mezei Helga főkertész nyújt segítséget, amit a szervezők ezúton is köszönnek.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét örökbefogadó és sétáltató nap szombaton a Zöld menedék telephelyein

További információt az alábbi elérhetőségen kaphatnak: 06-30/921-3924, birogyorgy@yahoo.com.

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!