Váci férfiaknak ajánljuk: menjenek a szakrendelőbe

A prosztata (dülmirigy) karcinómája a férfiak leggyakoribb és legfélelmetesebb tumoros betegsége. A tünetek jelentkezése előtt, azaz megfelelő időben felfedezve a rák megjelenését, jó eséllyel gyógyítható a betegség, ami a rendszeres szűrővizsgálatok nélkül elképzelhetetlen. Ennek ellenére a váci kórház urológiai szakrendelésén nincs nagy tülekedés.

A betegség pontos oka még nem ismert. Hátterében, kialakulásában több tényező is szerepet játszhat. A prosztatarák tudományos kutatásának eredményei mind több biztatást és reményt jelenthetnek a betegek számára. A genetikai okokra, a halmozott családi előfordulásra is nagy figyelmet fordítanak a genetikus orvosok és a kezelésben részt vevő szakorvosok – írja a Webbeteg.

Az 1-es kromoszóma egyik génjének hibája kedvez a betegség kialakulásának, a családban férfiágon való előfordulásának. De a betegség kialakulása mögött más kromoszómák hibája is állhat. Az életkor az egyik legfontosabb rizikótényező, mivel annak előrehaladtával nő a kockázat is. – tudtuk meg dr. Varga Gyula urológus főorvostól, aki hozzátette: „A hormonális okot sem szoktuk figyelmen kívül hagyni a diagnózis felállítása során.”

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Húsvéti ünnepi közlekedési rend

Az már tudható, hogy a tumor csak tesztoszteron jelenlétében tud kifejlődni és növekedni. Sokan meglepődnek, amikor megtudják, hogy az étkezési szokások is nagy szerepet játszanak a tumor kifejlődésében. Azok a férfiak, akik túl zsíros, fűszeres ételekhez szoktatták szervezetüket, és kimaradnak az étrendjükből a rostokban, vitaminokban, zöldségekben gazdag ételek, továbbá rendszeresen fogyasztanak vörös húsokat tartalmazó ételeket, sokkal veszélyeztetettebbek, mint az egészségesen táplálkozók.

Nagy érdeklődést vált ki az a kutatási eredmény is, hogy a szexuális élet kiegyensúlyozottsága, aktivitása is szerepet játszhat a prosztatarák kialakulásában. Erre még senki nem tud pontos, tudományos kísérletekkel alátámasztott visszaigazolást „felmutatni”, de az ellenkezője sem zárható ki. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!