VÁLASZTÁS: Steidl Levente kész tervekkel indul

Ismét Steidl Leventét indítja a Fidesz-KDNP az 5-ös választókörzetben. A jelölt képviselőként és bizottsági elnökként nagyon sokat tett a városért – emelte ki bevezetőjében Fördős Attila polgármester. Fontos azonban, hogy a választók támogassák a két párt jelöltjeit, mert csak csapatban tudnak majd eredményesen dolgozni az új képviselőtestületben – tette hozzá.

Steidl Levente, aki jelenleg a Madách gimnázium igazgatója, korábban közös képviselőként alaposan megismerte a választókörzetben élők gondjait. Ezek alapján számos kisebb-nagyobb felújításra került sor, például rendbe tették a közterületi padokat, a buszmegállókat és parkolókat alakítottak ki. Sok helyen korszerűsítették a fűtést. Szaporodtak a kis kertek a lakótelepen is, gondozóik több díjat nyertek a Virágos Vácért versenyben.

A képviselőjelölt azt mondta: amit elkezdett, megválasztása esetén azt szeretné folytatni. Újabb parkolóhelyek kialakítását tervezi és egy kerékpárút épülhetne a lakótelepről a Duna-partig, illetve a Tesco felé. Újabb kamerákat is szeretne kihelyezni, s a játszótereket folyamatosan bővíteni.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Jövőálló hivatások, személyre szabott figyelem: benéztünk az Apor Vilmos Katolikus Főiskolára

Kiemelten fontosak számára a személyes kapcsolatok, a képviselői fogadóórákat is folytatná. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!