VÁLASZTÁS: Vásárhelyi Tamás is polgármester-jelölt

Eldőlt, hogy polgármester-jelöltként elindulok a választáson. Az ajánlóíveket leadtam, s visszajelezték, hogy minden rendben volt – jelentette be kedden Vásárhelyi Tamás, aki azt is hozzátette: függetlenként méretteti meg magát. Vele együtt mutatkozott be Kiss József, aki a 9-es körzetben indul.

Vásárhelyi Tamás ízig-vérig váci, itt él családjával, itt működnek vállalkozásai. Nagypapája közismert ember volt: Vásárhelyi József iskolaigazgatóként, a deákvári városrészen lakásépítések szervezőjeként maradandót alkotott. Nyomában járva szeretne most az unoka is hasonlót tenni. Jelmondata: „Legyen Vác a Dunakanyar fővárosa”.

„Évek óta azon dolgozom, hogy minden ember Vácon biztonságban élhessen és büszke lehessen gyönyörű városunkra” – fogalmazott. Terveit ismertetve hozzátette: polgármesterként egy erős, szakemberekből álló háttércsapatot építene fel, amely segíti az önkormányzat munkáját. Megválasztása esetén egy településfejlesztési terv készülne. A költségvetés átvizsgálása után szeretné visszaállítani a képviselői költségkeretet, amely a választókörzetekben az apróbb hibák gyors kijavítására szolgálna. Munkája során kiemelten fontosnak tartja a közbiztonságot, az iskolák színvonalát.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egy szemtanú feljegyzései - A Migazzi Zarándokház és a PüspökVác látogató és rendezvényközpont története a II. világháború előtt és után

Mint vállalkozó is, úgy látja: a helyi munkáknál a városi mestereknek, cégeknek előnyt kell biztosítani, „ne csak a befizetett adójuk legyen a fontos, hanem a támogatásuk, bevételeik növelése is” – tette hozzá.

Megjegyezte: több olyan település is van, amelyet korábban a vállalkozások terén is sikeres polgármester vezet. Cége, a Duplex Kft több mint száz családnak ad munkát és nemrég a Börzsönyker tulajdonosa is lett. 2004-ben ő alapította Vác-Deákvár Sportegyesületet, amelyben nagyon sokan sportolnak. Rendszeresen támogatja a helyi iskolákat, óvodákat, és a kórházat. „A választók segítségére van szükségem ahhoz, hogy a terveimet meg tudjam valósítani” – tette hozzá.

A sajtótájékoztatón kiderült: a polgármester-jelölt nem gondolkodik abban, hogy minden választókörzetben indítsanak őt támogató jelöltet. A 9-esben viszont ott lesz Kiss József neve a szavazólapon, ő Vásárhelyi Tamás mellett kampányol majd.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vasúti átjáró sorompójának hibája

Kiss József elmondta: családjával a területen él, jól ismeri az emberek problémáit. Sok az idős ember, ezért rájuk nagyobb figyelmet kellene fordítani. Megoldásra várnak a parkolási gondok, a zöld területek rendbetétele is fontos számára. A KRESZ-park közvilágításának kiépítése halaszthatatlan feladat.

Vásárhelyi Tamás bejelentette: programját szórólapjairól ismerhetik majd meg a választók, de tartanak lakossági fórumokat is szerte a városban. Addig is programja a www.vasarhelyi-tamas.hu weboldalon megismerhető. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!