Kanyó Zsolték szobájának ajtaján függ a váci püspök áldása a magyarok paralimpiai szálláshelyén

Püspöki áldás olvasható a magyar sportolók szálláshelyén, illetve a csapatiroda falán a londoni paralimpiai faluban. Farkas László, a 33 fős küldöttség egyetlen teniszezője büszkén mutatta csütörtökön az MTI-nek a Kanyó Zsolt gerelyhajítóval közös lakrészük bejáratát: „Ez itt Beer Miklós váci megyéspüspök levele és áldása a magyar paralimpiai csapatnak, jó érzés újra meg újra megnézni.”

Ami magát a szálláshelyet illeti, a 41 éves, 14 egyéni és 20 páros tornagyőzelemmel rendelkező sportoló kifejtette, hogy ugyan a versenyeken előírás a 3-4 csillagos hotel, a falu szobája pedig kicsit szűkös két kerekesszékes sportolónak, azért remekül érzi magát Londonban.

hirdetés

„Szombaton kezdek, ma lesz a sorsolás, és persze jó lenne edzeni is, csakhogy itt nyitott pályán játszunk, és bár két időpontom is van délutánra, ezt a szélvihart elnézve ma aligha lesz lehetőségem ütögetni.”

Szobatársa, a paralimpiai újonc Kanyó Zsolt csak szeptember 8-án szerepel majd az Olimpiai Stadionban, addig minden reggel edz, és csak a versenye előtti két napon tart pihenőt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Áprilisban indul a Központi Statisztikai Hivatal lakosságot érintő adatfelvétele

„Tízhetes felkészülésen vagyok túl, heti 1100 dobással, a legintenzívebb napokon 250-300 dobást is elvégzek” – nyilatkozta az MTI-nek a váci gerelyhajító. „Remélhetőleg itt megjavítom a 27,44 m-es egyéni csúcsomat, és bejutok a nyolc közé. Egy hatodik hely már szép eredmény lenne az első paralimpiámon…”  ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments