Az FTC – Vác rangadóval rajtol a női kézilabda élvonal

A hétvégén kezdetét veszi a 2012-13-as első osztályú női kézilabda bajnokság. Az őszi szezon első fordulójában két megerősödött csapat küzd meg a fontos bajnoki pontokért. A Ferencváros otthonában szerepel a váci hölgykoszorú. A váciak szinte az első csapatok között már július elején megkezdték a felkészülést. Közel 8 hét állt Gulyás István vezetőedző rendelkezésre, hogy a jelentősen kicserélődött csapat összeszokjon, és egy egységes, ütőképes gárdává váljon. Az edzéseken és az előkészületi mérkőzéseken kívül több erőfelmérő tornán is erősödött a hölgykoszorú az elmúlt hetekben.

Békéscsabán a hazaiak centenáriumi tornáján szerepelt csapatunk. Gulyás István vezetőedző tanítványai 30-22 arányban verték a Kiskunhalast. A második mérkőzésen 15-14-es első félidőbeli vezetést követően 28-27-re vereséget szenvedett csapatunk a Békéscsabától. Másnap a romániai Nagybánya volt a váciak ellenfele. Itt már többen pihentek és több felállási és taktikai variációt is kipróbált a váci mester. Az első játékrész döntetlent hozott (12-12), majd kiélezett véghajrá után a Vác győzött 30-29-re. A tornát a Békéscsaba nyerte a VNKSE előtt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Nagy sikerrel zajlott le III. Nyuszi-uszi amatőr úszóverseny

hirdetés

 A közelmúltban Dunaújvárosban lépett pályára a Vác egy négycsapatos, körmérkőzéses tornán. A Kohász kupán a házigazdák mellett a fővárosi BSE-Főgáz, a Vác és a Siófok vett részt. A váciak elsőként 32-32-es döntetlent értek el a Siófokkal, a második mérkőzésen 38-27-re győzték le a BSE csapatát. Az utolsó meccsen 24-23-ra nyertek a váciak a Dunaújváros ellen, és ezzel kupagyőztes lett csapatunk.

A kétszeres KEK-győztes, bajnoki második helyezett Ferencvároshoz nyáron négy új játékos érkezett: Németh Lilla, Nerea Pena, Szekerczés Luca, és Vérten Orsolya. Távozott Szabó Anikó, Szádvári Krisztina, és Jelena Zsivkovics. A fővárosiak felkészülése jól sikerült, igaz az első két tesztmeccsen épp a váciakat győzték le, de most egy teljesen új időszak kezdődik mindkét csapat számára. A bajnokság 1. fordulójában a FTC-Rail Cargo Hungaria – Váci NKSE mérkőzés szeptember 1-én szombaton, 18 órakor kezdődik. (Kovacsics József)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments