Henryk Sławikra, a Vácott zsidó gyermekeket bújtató lengyel Wallenbergre emlékeztek

A Lengyel Köztársaság Budapesti Nagykövetsége, a budapesti Lengyel Intézet és a Holokauszt Emlékközpont az elmúlt héten pénteken, szeptember 14-én nemzetközi konferenciát rendezett a második világháború idején több ezer zsidó és lengyel menekült életet megmentő Henryk Sławik, az 1944-ben mártírhalált halt lengyel hős tiszteletére a Holokauszt Emlékközpontban. Sławik Vácott bújtatott zsidó gyermekeket, az Eötvös utcai épületben idősebb Antall József közreműködésével lengyel tiszti árvákként éltek a a fiatalok, akik végül mindannyian megmenekültek a nácik véres terrorjától.

A konferencián Lengyelország, az Amerikai Egyesült Államok, Svédország, valamint Izrael Állam magyarországi nagykövetei, valamint Magyarország Külügyminisztériumának Közigazgatási Államtitkára is részt vettek. A rangos esemény kapcsán szeptember 14-én a Duna Televízió műsorára tűzte Grzegorz Łubczyk és Marek Maldis 2004-ben készített,  A lengyel Wallenberg című dokumentumfilmjét.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Váci konferencia a reneszánszról

Henryk Sławik lengyel politikus, újságíró, a Lengyel Polgári Bizottság vezetőjeként 1939-től folyamatosan együttműködött a magyar menekültügyi kormánybiztossal, id. Antall Józseffel és körével. Állhatatos munkájuk eredményeként Vácon árvaházat és iskolát hoztak létre a Magyarországra menekült lengyel zsidó gyermekeknek, mely hivatalosan a Lengyel Tiszti Árvák Otthona néven működött. Sławik morális értékrendjéhez egész életében hű maradt, mint ahogy leghívebb fegyvertársa és barátja, id. Antall József mellett is mindvégig kitartott, még akkor is, amikor 1944-ben, Magyarország német megszállásakor a Gestapo kínzással igyekezett kicsikarni belőle a döntő tanúvallomást. Henryk Sławik 1944. augusztus 23-án, a mauthauseni koncentrációs táborban halt mártírhalált.

Idősebb Antall József és Henryk Slawik

A jeruzsálemi Yad Vashem Intézet 1990-től a Világ Igazai között tartja számon. Henryk Sławik bátorságát és soha nem feledhető emberségét Vácott az Eötvös utcai óvoda falán, azon az épületen, ahol a zsidó gyermekek éltek, emléktábla őrzi.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Közösségünk kincsei - Vajda Lajos és Szentendre vándorkiállítás a váci művelődési központban

A konferenciával annak a lengyel nemzeti hősnek az emléke előtt tiszteltek a résztvevők, aki a XX. század vérzivatarában több ezer ember, lengyel civilek és katonák, köztük mintegy 5000 zsidó életét mentette meg. „Henryk Slawik mintha új életet adott volna nekünk. Hát hogy lehetne ilyen embert elfelejteni?!” – fogalmazta meg egy nyilatkozatában Tova Feldman, született Gizia Steiner, a zsidó gyerekek váci árvaházának egyik legidősebb lakója.

A sors különös tragédiája, hogy bár Slawik embermentő tevékenységét mindenütt a világon elismerik, szülőhazájában, Lengyelországban mégis méltatlanul elfeledett ember. Nemrég egy lengyel forgatócsoport járt városunkban, ők lapunkat arról tájékoztatták, hogy egy játékfilmet készülnek forgatni honfitársuk életéről és ennek egy részét az eredeti helyszínen, Vácott szeretnék elkészíteni. (munkatársunktól) 

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments