Joulupukki miatt késett a nagykövet

Egy szűk negyedóra késéssel érkezett a városházára Pasi Tuominen finn nagykövet pénteken délután, s mindjárt egy magyarázattal kezdte: nem sokkal korábban szállt le az a repülőgép Ferihegyen, amelyen megérkezett Joulupukki, a lapföldi Mikulás, s bizony neki ott kellett lennie, hogy fogadja finn barátját. Fördős Attila polgármester természetesen megértően fogadta magyarázatát, mert tudja: a Mikulás egy nagyon fontos személyiség, nem csak a finneknél, hanem nálunk is.

Vácott mély gyökerei vannak a finn barátságnak – emelte ki Fördős Attila polgármester, amikor a városházán fogadta Pasi Tuominen finn nagykövetet, akivel ezt követően részt vettek a Finn Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából a zeneiskolában rendezett díszhangversenyen. A kötetlen megbeszélésen ott volt Mokánszky Zoltán alpolgármester és Mikulai Dániel, az erős és gyümölcsöző finn kapcsolatokkal rendelkező váci evangélikus gyülekezet presbitere is.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Tavaszi szél vizet áraszt…”

A városvezető elmondta: Vác első testvérvárosa Järvenpää volt, s az együttműködés a két települése között az utóbbi években újabb lendületet vett. Városunkban megalakultak a baráti társaságok, amelyek sokat tettek a testvérvárosi együttműködésért. Pasi Tuominen örömét fejezte ki annak, hogy hagyományosan mélyek és fejlődnek a finn-magyar kapcsolatok. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy náluk elsősorban a fiatalok cserelátogatásai kerültek a középpontba.

A városházi találkozó utána zeneiskolában emlékeztek meg Finnország nemzeti ünnepéről. A díszhangversenyen – amelyen a zeneiskola tanárai és növendékei léptek fel – finn szerzők műveiből is felcsendültek részletek. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments