Januártól a postás olvassa le az ELMŰ villanyóráit

villanyoraA villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény előírásának megfelelően az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoporthoz tartozó elosztói engedélyesek (DSO-k) – az ELMŰ Hálózati Kft és az ÉMÁSZ Hálózati Kft – pályázatot írtak ki a leolvasási tevékenységük elvégzésére – írja az ELMŰ honlapján. A beérkezett pályázatok közül a legkedvezőbb ajánlatot a Magyar Posta Zrt adta le és egyben vállalta az elvárt szolgáltatási minőség további javítását.

Ebből kifolyólag a két vállalat a mai napon egy ünnepélyes munkaindítási sajtótájékoztatót tartott az ELMŰ Váci úti cégközpontjában. A megállapodás részleteiről Béres József, az DSO-k ügyvezető igazgatója valamint Molnár Róbert, a Magyar Posta levél és csomag üzletágának vezetője adott tájékoztatást a sajtónak.

A 2013. január 1-vel kezdődő együttműködés értelmében a Magyar Posta munkatársai olvassák le Társaságcsoportunk kisfogyasztói mérőóráit, ami évente kb. 2,7 millió leolvasást jelent. A Posta 100%-os leolvasási hatékonyság mellett vállalata a feladatot, így az éves elszámoló számlák akár 100%-a tény adatok alapján készülhet el. A leolvasáshoz egy Android alapú okostelefon kerül bevetésre, mely segítséget nyújt a leolvasási adatok elektronikus rögzítésében és továbbításában valamint a merőállások és a mérőhelyek fotókkal történő dokumentálásához.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egy szemtanú feljegyzései - A Migazzi Zarándokház és a PüspökVác látogató és rendezvényközpont története a II. világháború előtt és után

A Magyar Posta Zrt-vel kötött partnerség több szempontból is előnyt jelent az ELMŰ-ÉMÁSZ számára, hiszen egyrészt egy nagy múlttal rendelkező, stabil alapokon álló vállalat végzi ezentúl mérőóráink leolvasását, másrészt közös ügyfélkörrel rendelkezünk, így a Posta munkatársainak kiváló helyismerete és személyes kapcsolatai ügyfeleinkkel, számunkra is nagy előnyt jelent. ♦

 

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments