Megtartották az első FLABéLOS délutánt Vácon

P1110984FLABéLOS délutánra várták szombaton a Relax Egészség Stúdióba (Vác, Széchenyi utca 2.) az érdeklődőket. Itt nem csak a gép optimális használatával, hanem egy dietetikus segítségével az étkezési szokások alapjaival is megismerkedhettek a jelen lévők. A program végén pedig egymással is megoszthatták eddigi tapasztalataikat. A program nagyon jól sikerült – mondták azok, akik ott voltak és szerintük érdemes lenne megismételni.

A vendégeket Richter József és Richterné Balla Bernadett tulajdonosok köszöntötték. Mindketten azt hangsúlyozták, hogy azt szeretnék, ha nem csak azért járnának a Relax Egészség Stúdióba az emberek, hogy a FLABéLOS-t használják, hanem azért is, mert egy komplex szolgáltatást adnak az őket választóknak. Ezért minden hónapban meg fogják tartani a FLABéLOS délutánt, ahol egy dietetikus és egy tréner is a részt vevők rendelkezésre áll. Nem volt ez másként most sem, a nyitórendezvényen.

A program elején Richterné Balla Bernadett a FLABéLOS készülékről szólt pár szót.

– Azt már sokan tudják, hogy a FLABÉLOS egy olyan alakformáló készülék, amivel 10 perc alatt egy 50 perces edzést tudunk végrehajtani. Emellett sok jó egészségügyi hatása van, jól hat az emésztésre, a vérkeringésre, anyagcserére, csökkenti a vércukorszintet, megállítja a csontritkulást. Egy orvosi mérés szerint egyéves rendszeres használattal, 30 százalékkal nőhet a csonttömeg. Két hete orvostechnikai eszközzé nyilvánították – mondta.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Váci konferencia a reneszánszról

Bemutatkozott Balogh Liza jógaoktató is, aki invitálta a közönséget kedden este 18 órára a Relax Egészség Stúdióba, ahol órát tart. Szintén bemutatkozott Szilbek Márta, aki energetizálással foglalkozik.

– A Relax Egészség Stúdió arról is híres, hogy itt a test, a lélek és a szellem egyensúlya nagyon fontos. Itt van a test, Liza a lélek és én pedig a szellem egyensúlyát szeretném biztosítani mindenkinek, aki hozzám fordul. Energetikai kezeléseket végzek, hamarosan pedig önismereti kurzusokat is szeretnék indítani – mondta.

Az étkezés fontosságáról beszélt a közönségnek Farkas Krisztina dietetikus.

– Vannak alapszabályok, amiket be kell tartani. Az első legfontosabb dolog, hogy meg kell fogalmazni, hogy mit szeretnék. Az étrenddel kapcsolatban fontos szabály az, hogy a minimum kalória bevitel minden nap meglegyen. Egy átlag felnőtt nőnek 1800 és 2200 kalóriát kell naponta elfogyasztania. Ahhoz, hogy valaki tartósan fogyjon, 500 kalóriával kevesebbet kell bevinnie – mondta.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Váci táncosok újabb sikerei

Az egészséges étkezéssel kapcsolatban számos praktikus tanácsot is adott melyekre, ha rendszeresen figyelünk, egészségesebben élhetünk.

Rózsáné Ocsenás Ildikó személyi tréner mutatta be a helyes testtartást a FLABéLOS gépen. Elmondta: sokkal jobb hatást érhetünk el, ha a köldökünket a gerinc felé húzzuk és az edzés alatt így is tartjuk.

A személyi trénertől hamarosan már a www.flabelosalakformálás.hu honlapon is kérdezhetnek, de személyesen a FLABéLOS délutánokon is találkozhatnak vele. Ugyancsak várja szeretettel az érdeklődőket Farkas Krisztina dietetikus is.

A délután végén a jelenlévők osztották meg személyes tapasztalataikat a FLABéLOS hatásairól. A legtöbben a jó közérzetet emelték ki, de mind a fogyás, mind pedig a narancsbőr eltűnése is szerepelt a vélemények között. Tehát nem lehet mást ajánlani, minthogy FLABéLOS-ra fel! (x) ♦

 

Újabb kedvezmények:

Már OTP Szépkártyával is lehet fizetni a Relax Egészség Stúdióban (Széchenyi utca 2.) és a deákvári FLABéLOS Kuckóban (Deákvári főút 19.) is.

Újabb akciók Deákváron: minden 3. bérlet fél áron (csak azonos típusúak esetén)

Szieszta bérlet: hétköznap 11-15 óráig lehet felhasználni 40 %-kal kedvezőbb áron vásárolható, mint a normál 10 alkalmas bérlet

A bérletet vásárló vendégeink továbbra is jogosultak ingyenesen az alábbi szolgáltatások igénybevételére: Oto Chili haspad használata, Big foot talpmasszírozó használata.

Személyi tréner és dietetikus tanácsadó segítségét is igénybe lehet már venni, a www.flabelosalakformálás.hu honlapon. Regisztráció szükséges! Személyesen is találkozhatnak a szakemberekkel, a havonta megtartandó FLABéLOS délután keretében, ahol akár személyes tanácsokat is kérhetnek. A résztvevők igény eseten testzsír mérés, testtérfogat mérés, erőnlét mérésen is részt vehetnek, melyet a tréner végez. A mérések mellett pontos nyilvántartás vezethető, hogy hol tart éppen a fogyókúrában, ez alapján megállapítható, hogy esetleg mit kell erősíteni, és min kell változtatni.

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments