Diákfesztivál koncertekkel, grillversennyel, utcabállal

DiákfesztiválDiákfesztivált rendeznek Vácon – erről beszélt Fördős Attila polgármester és Bretus Borbála diákpolgármester csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján. Gozmány Gabriella a Vác és Környéke TDM Nonprofit Kft munkatársa pedig a nyárra tervezett programokat ismertette.

Itt a nyár diákfesztivál – ezzel a címmel szervezi meg az új, nemrég megalakult diákönkormányzat június 14-én, pénteken első rendezvényét – tudtuk meg Bretus Borbálától.

– Ahogy megválasztottak, másnap megalakult a diákönkormányzat és azóta azon ötletelünk, hogy hogy lehetne a diákság életét fellendíteni. Ez a program az első ilyen látványos törekvésünk, amit elértünk – mondta.

A program 11 órakor kezdődik a főtéren, melyet Fördős Attila polgármester nyit meg. A nap folyamán zenei fellépések, grillverseny és számos érdekes program várja a fiatalokat. Végül utcabállal zárul a nap, egészen hajnali egyig. A grillversenyre június 10-ig várják a jelentkezést a fiatalok köréből.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Közösségünk kincsei - Vajda Lajos és Szentendre vándorkiállítás a váci művelődési központban

A nyár sem lesz unalmas, hiszen több programot is szerveznek a városban. A rendezvényekről Gozmány Gabriella beszélt.

– A Közép-magyarországi Operatív Program által finanszírozott turizmus fejlesztési projektünk részeként tavaly útjára indítottuk a Családi Napok rendezvénysorozatot. Múlt évben két programot tartottunk ebben a témakörben, idén pedig hat rendezvény lesz – mondta.

A sorozat keretében kerül megrendezésre a Diákfesztivál is, valamint június 22-én megtartják a II. Karikatúra- és Humor Fesztivál, melyre Laár Andrást is várják a szervezők vendégként. Július 6-án a Váci Dunakanyar Színház szervezésében megrendezésre kerülő V4 Színházi Fesztivál és Találkozó keretében művészeti nappal kapcsolódik be a helyi TDM, de szerveznek még KRESZ napot is, valamint a Jótevők Napját is megrendezik szeptemberben. (Váci Napló) ♦

 

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments