Árvízi homokzsákokat égetnek a DDC váci gyárában

 égetésre váró homokzsákok a DDC-benA júniusi dunai árvíz levonulását követően komoly gondként nehezedik az érintett településekre a védekezésben elhasznált homokzsákok kezelése. Mivel ezek veszélyes hulladéknak számítanak, ezért igen szigorú feltételekkel semmisíthetőek meg: ebben segít a Duna-Dráva Cement Kft váci gyára.



A Duna-Dráva Cement Kft a fosszilis tüzelőanyagok (például földgáz, szén) kiváltására évek óta eredményesen használ ún. másodlagos tüzelőanyagokat gyáraiban, szigorúan ellenőrzött körülmények között: folyamatos technológiai és hatósági kontroll – a DDC esetében közvetlenül a hatósághoz bekötött monitoring rendszer – mellett történik, a legkorszerűbb technikával. Ez a szabályozott, zárt és ellenőrzött rendszer, valamint különböző környezetvédelmi engedélyek megléte az alapfeltételei az árvízi homokzsákok megsemmisítésének. Az 1.500 Celsius fokos égetés pedig garancia arra, hogy a zsákok maradéktalanul megsemmisülnek.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Közösségünk kincsei - Vajda Lajos és Szentendre vándorkiállítás a váci művelődési központban

A Dunakanyar települési vezetőinek szorgalmazására kezdte meg a DDC az árvízi védekezésből visszamaradt, veszélyes hulladéknak számító homokzsákok megsemmisítésére vonatkozó technológiai próbákat és laboratóriumi vizsgálatokat, amelyek pozitív eredménnyel zárultak. A normál, minőségbiztosított működési rend részeként a kiépített technológiai folyamatba illeszthetően apríthatóak, majd elégetésükkel másodlagos energiahordozóként megsemmisíthetőek a zsákok, mentesítve a környezetet a veszélyes hulladéknak minősülő csomagolóeszközöktől.

tüzelésre előkészített homokzsákanyag a DDC-ben

A DDC, mint környezettudatos és felelős vállalat, fontosnak érezte, hogy az árvíz által sújtott környékbeli települések (Kismaros, Nagymaros, Sződliget, Verőce, Leányfalu, stb.) e veszélyesnek számító hulladékokkal kapcsolatos gondjait enyhítse, ezért azt is vállalta, hogy váci gyárában szerződéses keretek között, jelképes összegért semmisíti meg a kiürített zsákokat. Mindez szakaszosan, a gyártási tervekkel összhangban történik a vonatkozó jogszabályok és hatósági előírások betartása mellett.
 
Nyugat-Európában bevált gyakorlat, hogy a szelektíven gyűjtött ipari és lakossági hulladékból precízen válogatott, előkészített helyettesítő tüzelőanyagot a cementgyárakban is valódi értékként hasznosítják. Sőt, egyes országokban szinte kötelező jelleggel ez a hasznosítási forma, hiszen minden gramm ilyen anyag fosszilis energiahordozót vált ki. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments