Saját jövedelméből segít a rászorulóknak Harrach Péter

Harrach PéterHarrach Péter a legutóbbi parlamenti felszólalásában elmondta, az önhibáján kívül bajbajutott családok megsegítésére nem csak az államnak, hanem a tehetősebb polgároknak is gondolniuk kell.

– Az egészséges társadalom fontos eleme a szolidaritás. Az állam feladata segítséget nyújtani, de mindnyájunk felelősséggyakorlására szükség van. Katasztrófa idején a magyarokban erős a szolidaritás – mondta a honatya. – De a hétköznapokban is szükség van egymás támogatására.

Ha valaki tesz egy felajánlást, vélhetően ahhoz többen csatlakoznak, mintegy a hólabda növekedésének elve szerint. Ne vegyék szerénytelenségnek, ha a saját példámat mondom el. A közeljövőben a jövedelmemből jelentősebb összeget ajánlok fel a körzetem néhány településén, a rászoruló családok megsegítésére. Azzal a kéréssel, hogy a település tehetősebb polgárai, vállalkozásai is járuljanak hozzá, összességében ugyanennyivel. A felajánlást egy karitatív szervezeten keresztül juttatjuk el a családokhoz, a helyi iskolaigazgatók, polgármesteri hivatalok, és lelkipásztorok javaslata alapján.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  "Deákvár 125" Kiállítás megnyitó a Deákvári főtéren

Harrach Péter felszólalásában felsorolta azokat az intézkedéseket is, amelyeket az állam tett az utóbbi három évben a családok, elsősorban az önhibájukon kívül bajbajutottak érdekében. (Váci Napló)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments