Súlyos baleset a Rád felé vezető úton

rendőrautóOktóber 8-án súlyos sérüléssel járó baleset történt a Rád felé vezető úton. Erről ma adott ki közleményt a rendőrség.

A rendelkezésre álló adatok szerint K. M. rádi lakos az általa vezetett személygépkocsival közlekedett a 2106-os úton Rád felől Vác irányába. Az 5-ös kilométerszelvényt elhagyva észlelte, hogy vele szemben a bukkanó mögül szabálytalan előzésbe kezd a D. M. penci lakos által vezetett gépkocsi, melynek láttán fékezett, jobbra kormányozott, majd elvesztette uralmát a jármű fölött.

A hirtelen manőver miatt irányíthatatlanná vált jármű nekiütközött a vele szemben szabályosan közlekedő, megelőzött személygépkocsinak. A baleset során K. M. utasa, egy 21 éves férfi súlyos koponyasérüléseket szenvedett, mindkét járműben anyagi kár keletkezett.

baleset a Rád felé vezető úton-520

A baleset elsődleges oka feltehetően a szabálytalan előzés volt, azonban a helyszíni nyilatkozatok alapján felmerül K. M. részéről a gyorshajtás is.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Áprilisban indul a Központi Statisztikai Hivatal lakosságot érintő adatfelvétele

Az ügyben a Váci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti baleset gondatlan okozásának megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást, melyben szakértő bevonásával folyik a további vizsgálat. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments