Vác csöppnyi csodája már három éves (teljes cikk)

SebastianEl sem hinnénk, hogy Sebastian 380 grammal jött a világra több mint három évvel ezelőtt. Akkoriban sokat írtak arról, hogy ennél kisebb súllyal Magyarországon még nem született gyermek. Amikor a minap bekopogtam hozzájuk, anyukájával, Farkas Melindával jöttek elém az ajtóhoz. Sebastian ma 3 éves, 80 centis és 8 kilót nyom, de csak azért, mert az ünnepek előtt tüdőgyulladással kórházban kezelték – meséli Melinda.

Az elmúlt három évben sok minden történt a kis családdal, jók és szomorú dolgok is. Harmadik gyermeküket  – Melinda 2004-ben egy halott babát hozott a világra – közel fél évvel ezelőtt veszítették el, miután egészségesen jött a világra. Éppen haza szerették volna hozni a kórházból, amikor megtörtént a tragédia. Ez nagyon megtörte a szülőket és Sebastiant is.

A város csöppnyi csodája – ahogy születése után sokan nevezték -, Sebastian 380 grammal látta meg a napvilágot, a 23. hétre született meg még 2010 szeptemberében. Ő egyike volt annak a 100 csecsemőnek, akik 400 grammal, vagy annál kisebb súllyal születtek a világon. Szerencsére Sebastianban mérhetetlenül nagy volt az élni akarás, így öt hónap után 2200 gramm súllyal, egészségesen hazavihették szülei váci lakásukba. A család nagyon hálás azért a sok segítségért, amelyet Sebastian születése után kapott. Sokan önzetlenül és ismeretlenül is segítették őket.

Az elmúlt három évben Sebastian szépen cseperedett, több műtéten, betegségen is túl van.

– Még egy sérvműtét vár rá – mondja az édesanyja -, de eddig többször el kellett halasztani, mert mindig beteg lett – teszi hozzá.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Áprilisban indul a Központi Statisztikai Hivatal lakosságot érintő adatfelvétele

Sebastian  egyébként már bölcsődébe jár, egyik kedvenc időtöltése a mobiltelefon, de valljuk be, melyik gyereket nem köt le egy szép, színes kijelző. Az evéssel még vannak gondjai, sajnos sokszor csak csipeget az ételekből,  Melinda szerint talán azért, mert még mindig traumaként élhet benne az emlék, amikor csövön keresztül táplálták.

– Jelenleg tápszert eszik. Néha azért megeszik egy kis levest, de szereti a csokit is, bár ha nem akar enni, sokszor azt sem fogadja el – meséli.

A mozgékony, játékos Sebastian nagy vonatrajongó – ezt már édesapjától, Cziglán Csabától tudom. Ő is a MÁV-nál dolgozik, így lehet tudni, honnan ez a nagy szeretet. Mesélte, hogy volt olyan hét, amikor minden nap ki kellett menni a kicsivel a vasútállomásra.

Nemrég azonban tragédia következett be a család életében. A boldogság, hogy Sebastiannak testvére lesz, nem tartott sokáig. Bár veszélyeztetett terhesként több mint három hónapot töltött Melinda a kórházban, azt mondja, nem volt semmi gond, azon kívül, hogy túlhordta a babát. Még a betegsége sem jelentkezett ennél a terhességnél.

– Az orvosom az utolsó hetekben szabadságon volt, a helyettesítő doktor pedig kérésem ellenére sem csinált ultrahangot, így csak később vették észre, hogy Dominikot már nem táplálta a placenta, így el kezdett fogyni – meséli. Pedig ugyanabba a kórházba mentek, ahol Sebastian is született, mert bíztak az orvosokban, hiszen látták, hogyan küzdöttek annak idején Sebastianért is.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A táj portréja - Tükörkép

Dominik végül császármetszéssel született meg, még a szülőszobán tudatták Melindával, hogy nyugodjon meg, egészséges a baba. Az elkövetkező két hétben csak azért kellett a kórházban maradni az újszülött kisfiúnak, mert a súlya nem érte el a 2000 grammot, hiszen az utolsó három hétben már nem fejlődött az anyaméhben.

– Dominik teljesen egészséges volt, még szoptathattam is. Nem volt semmi gond az elején, el is kezdett hízni. Már két kiló volt, amikor engem haza küldtek, mert teltház volt a kórházban. Még aznap mondták nekem, hogy Dominik nem jöhet velünk, mert megkapott egy hányásos, hasmenéses fertőzést.  Mondták, ne aggódjak, már kap antibiotikumot – emlékszik vissza Melinda.

Akkor a szülők haza mentek, de minden nap beutaztak Budapestre, hogy láthassák gyermeküket. Úgy volt, hogy még egy hétvégét marad Dominik megfigyelés céljából a kórházban, aztán hétfőn vihetik haza.

– Pénteken bementem látogatásra, akkor Dominik már nem volt inkubátorban, hanem a többi csecsemővel egy teremben volt – emlékszik vissza Melinda. – Mire beértem, addigra már visszakerült az inkubátorba, mert mint kiderült, 40 fokos láza lett.

Dominik bár az előző betegségből kigyógyult, most tüdőgyulladása lett. Az orvosok azonban nyugtatták az anyukát, hogy időben észrevették a betegséget, a baba jó kezekben van. Ez pénteken délután fél négykor volt. Este Melinda fél kilenckor felhívta a kórházat, hogy kisfia felől érdeklődjön. Akkor mondták neki, hogy gond van: Dominik lélegeztetőgépen van. Kérték, telefonáljon újra később.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  "Deákvár 125" Kiállítás megnyitó a Deákvári főtéren

– Egy óra múlva újra hívtam a kórházat. Ekkor már azt mondták, hogy nem tudnak beszélni velem, mert hárman dolgoznak Dominik megmentésén. Csabával azonnal kocsiba ültünk, fél tizenkettőre értünk be a kórházba – emlékszik vissza az eseményekre.

Mire beértek, már az orvosok Dominik újraélesztésen dolgoztak, jóformán Melinda kezében halt meg a kisfia. Ez nagy traumát okozott a család életében, még ma is, amikor az esetről beszélnek, látni, hogy nehezen teszik. Ami azonban a legrosszabbul esik nekik, hogy azóta sem kereste  meg őket a kórház vezetősége, hogy magyarázatot adjanak a történtekre.  Csak a boncolási jegyzőkönyvet kapták meg, pedig minden bizalmuk a kórház dolgozóiban volt, hittek bennük, és rájuk bízták Dominikot is, ahogy Sebastiant is annak idején.

Az idő begyógyítja a sebeket, állítják. Melindának, Csabának és Sebastiannak még idő kell ahhoz, hogy lelkiekben megerősödjenek. És igen, Sebastiannak is kell az idő, hiszen neki is elmondtak mindent, és bár annak ellenére, hogy még nem beszél, a szülők tudják, hogy megért mindent.

Melinda azt mondja, nem akarnak több gyereket, megállnak a próbálkozással. Nagy űr tátong bennük Dominik elvesztése miatt. Most Sebastian a legfontosabb nekik, érte dolgoznak, hogy egyszer egy egészséges felnőtt lehessen. Persze a hétköznapok továbbra sem könnyűek, mert a tragédiára mindig emlékezni fognak. (Furucz Anita) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments