Egy milliót is érhet Overdose spermája

Overdose az alagi lóversenypályán.2008.11.05.Fotó:Vörös SzilárdFedezőménként folytatja a Bábolnai Nemzeti Ménesben Overdose. A kilencéves magyar versenylovat kedden költöztették át a dunakeszi Alagi Tréningközpontból Dióspusztára.

Overdose-nak a Kincsem Park szervezett búcsúztatót, amelyen a rajongók mellett ott volt Mikóczy Zoltán tulajdonos, valamint Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára is.

Budai Gyula emlékeztetett, hogy a tenyésztést illetően elmaradások vannak, a magyar lóállomány mintegy 50-60 ezres, ugyanakkor Hollandiában ez a szám félmillió. A Kincsen Nemzeti Lovasprogram éppen a hátrányokat igyekszik leküzdeni – tette hozzá. Példaként elmondta, hogy idén elkezdik felújítani a Nemzeti Lovardát, és megújul a szilvásváradi lovascentrum is.

Mikóczy Zoltán elmondta: a ló tulajdonosa az Overdose Vagyonkezelő Kft, a társaság tagja rajta kívül az OTP, a Mol, a Közgép, az Euroinvest és a Pannónia Biztosító. A cég kifejezetten azért jött létre, hogy az Overdose-zal kapcsolatos vagyonkezelést felügyelje, a ló aktív korában a Miko Racing and Trading Kft színeiben versenyzett.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egy szemtanú feljegyzései - A Migazzi Zarándokház és a PüspökVác látogató és rendezvényközpont története a II. világháború előtt és után

A mostani konstrukcióban a Bábolna Nemzeti Ménes szerződéses viszonyban bérli a lovat, mint fedezőmént, és az egy évre szóló megállapodás értelmében tíz kancát ingyenesen fedez majd a bábolnai ménesben.

Ugyanakkor harmadik személy tulajdonában lévő kancákat is fedeztethetnek ott – tette hozzá. A fedeztetés díja magyar tulajdonos esetében nettó egymillió forint, ugyanakkor ebből 30-tól egészen 90 százalékig kedvezményt tudnak adni a nagyon jó, különleges adottságú kancák esetében.

„A legfontosabb szempont Overdose karrierjének az építése” – tette hozzá. A kimagasló képességű ló mögött hozzávetőleg nyolcéves versenymúlt áll, utolsó versenyét 2011 novemberében, Rómában futotta, a tenyésztés szempontjából azonban egy mén akár 22-23 éves koráig aktív marad.

A tervek szerint egy év alatt negyven kancát fedez, hogy fokozatosan építsék fel karrierjét. Az eredmények 2017-18-ban mérhetők majd, hiszen ekkortól versenyezhetnek az első utódok. (MTI)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments