Korábban visszavonták, most elfogadták

a városházaA képviselőtestület február 20-i ülésén megalkotta a Vác város sport- és szabadidő-feladatairól szóló rendeletét.

A rendelettervezet korábban – 2013 decemberben – már szerepelt a művelődési-oktatási és ifjúsági-sportbizottság ülésén, ahol a vitát követően a plenáris ülésen való megtárgyalásra javasolták. Ám akkor nem került napirendre, mivel az előterjesztő – Mokánszky Zoltán alpolgármester – visszavonta azt.

DULÁTE1%A rendelettervezet további egyeztetések és a beérkező javaslatok megtárgyalása végett lekerült a januári testületi ülés napirendjéről is, végül a februári bizottsági és plenáris ülés vitája után elfogadásra került – írja a városháza honlapja.

A szabályozás tartalmazza a rendelet célját és hatályát, majd meghatározza a helyi önkormányzat sporttal kapcsolatos feladatait. Több paragrafus szól a sporttámogatások formáiról, feltételeiről és mértékéről, illetve a kiemelkedő eredményeket elérő sportolók városi elismeréséről. Meghatározza továbbá a Váci Sport Kft ezzel kapcsolatos feladatait és a sportlétesítmények igénybevételének főbb feltételeit.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szeretettel köszöntjük a 95 esztendős Tamás Pált

Vác város sport- és szabadidő-feladatairól szóló rendeletét egyhangú szavazással fogadták el a képviselők és annak teljes tartalma hamarosan elérhető lesz a városháza oldalán. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments