Úgy forgatja az ollót, mint Lee van Cleef a coltokat

Gondoltam, egy mesterfodrásszal – aki ráadásul tavaly elnyerte az Év Vállalkozója regionális díjat – úgy illik beszélgetni, ha egyúttal meg is nyíratom magam vele.

Húztam, halasztottam hát a dolgot, hadd nőjön a séróm (pszichés alapon még erőlködtem is egy kicsit a cél érdekében), aztán időpontot kértem Szabó Tibortól múlt hét szerdára. A megbeszéltnél öt perccel korábban érkeztem, majd – miután a főszereplő kedves kolléganője lágy ujjaival megmosta a fejem – pontban fél egykor beülhettem a tükör elé.

Épp csak belevágtam, hogyan képzelem a burám, Szabó Tibor máris átvette a szót, és mintha olvasott volna a gondolataimban, elmondta helyettem a kívánságaimat – kiegészítve némi jobbító javaslattal. Rábólintottam, de közben megfordult a fejemben, hogy – nem rossz szándékból, csak kísérletképpen – valahogy majdcsak zavarba hozom a kérdéseimmel, hátha a folyamatos kérdezz-felek során meg-megtorpan.

De ezredmásodpercre sem zökkent ki a ritmusból, sőt úgy dolgozott rajtam, hogy közben szinte folyamatosan szemkontaktust is tartottunk a tükör segítségével. Ráadásként pedig időnként – nyilván már önkéntelenül – meg-megforgatta az ujjain az ollókat, mint anno Ringo Starr a dobverőket, vagy épp Lee van Cleef a coltokat megannyi westernfilmben.

A teljes cikk a Váci Napló február 21-i pénteki számában olvasható. ♦