Vác is a térképen: felszólalt az Aljas kúszóbab énekese

Drogmentes Magyarorszgáért logóIdén rendezték meg 10. alkalommal a Drogmentes Magyarországért Országos Konferenciát. A konferencia előadói között már felbukkant számtalan mérvadó szakember bűnmegelőzés, drogprevenció, vagy éppen köznevelés témájában.

„Az elmúlt tíz év legextravagánsabb jelensége talán az Aljas kúszóbab énekese volt. Habár már Takáts Tamás is megfordult a konferencián az évek során” – mondta Németh Gergő, a konferenciát szervező Magyar Prevenciós Alapítvány vezetője.

A csütörtökön tartott konferencia számos előadása közül kiemelendő a Magyarországon kevéssé ismert tény, miszerint Olaszországban az utóbbi évek munkája eredményeként 25 %-kal csökkent a drogozás.

Az idei Drogmentes Magyarországért Országos Konferencia a gyakorlatias megoldások átadását szolgálta. Így számos szakember és pedagógus kapott olyan, az órákon is használható eszközöket, amelyeket ezentúl egy drogmentes generáció megteremtésére tudnak majd felhasználni. 

drogmentes maraton térképe

Az alapítvány a drogmegelőzésben nagyon eredményes évet tudhat magáénak, hiszen 100.000 drogellenes füzetet osztottak ki és 30.000 gyereknek tartottak drogfelvilágosító előadást. Rendszeresen megrendezik a drogmentes maraton futást is, amelynek során Vácott is jártak már. A 2014-es tervekben ismét szerepel városunk.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Vasárnap lesz a Vásártéren az augusztusi nagy vásár

A kiemelkedő hatékonyság miatt csatlakozott az alapítványhoz Sipos Péter, az Irigy Hónaljmirigy frontembere, vagy éppen Erdei Zsolt is. Az alapítvány eszmei támogatói között sok ismert és népszerű embert találhatunk: Beleznay Endre, Csötönyi Sándor, Erdei Zsolt, Gálvölgyi János, Görbicz Anita, Mága Zoltán, Molnár Tamás, Nick Árpád, Növényi Norbert, Sipos Péter, Takáts Tamás és még sokan mások… (Váci Napló)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!