Rövid, ám de tartalmas testületi ülés volt

Városháza VácEbédszünet nélkül tartotta meg márciusi ülését a váci képviselőtestület. Erre már régen nem volt példa.

Az első óra a napirend előtti, várost érintő dolgok megtárgyalásával ment el, később pedig zárt ajtók mögött folytatódott a tanácskozás, ahol új vezetőt választottak a Deákvári Óvoda élére.

Az ülésen minden képviselő megjelent.

A jelenlévők egyperces főhajtással emlékeztek a közelmúltban elhunyt Horváth Szabolcsnéra, az Egészséges Ifjúságért Alapítvány elnökére, Belányi Lászlóra, Pro Urbe díjas középiskolai tanárra, bőrdíszműves mesterre és Mata Mihályra, a Váci Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat alelnökére is.

Napirend előtt a grémium jelentést hallgatott meg a lejárt idejű határozatokról, valamint tájékoztatókat, többek között a Nemzetgazdasági Minisztériumtól érkezett válaszlevélről és Migazzi püspök szobrának elhelyezéséről. Ez utóbbi úgy látszik, hogy nem fog megvalósulni.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A Vác Városért Választási Egyesület képviselő-jelöltjei az önkormányzati választáson

A teljes tudósítást a Váci Napló pénteki számában olvashatják.

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments