Barátnője erotikus képeit tette ki a Facebookra

bírósági döntés - kalapács élesen, alakok homályosanMagántitok jogosulatlan megismerésének bűntette a vád az ellen a férfi ellen, akinek az ügyében az első tárgyalást tartotta ma a Budakörnyéki Járásbíróság.

A vádirat szerint a vádlott 2011 novemberétől 2012 márciusáig párkapcsolatban élt a sértett nővel; kapcsolatuk időtartama alatt a sértett elektronikus levelezéséhez a vádlott laptopját is használta. Kapcsolatuk időtartama alatt a sértett fel akarta újítani kapcsolatát korábbi barátjával, ezért több erotikus fényképet is készített magáról, melyeket e-mailben elküldött volt barátjának.

2012. augusztus 29-én a vádlott kihasználva a sértett jelszavának ismeretét, belépett s sértett levelezőjébe, átnézte a leveleit és megtalálta a volt barátnak elküldött képeket is.

Ezután belépett a sértett Facebook oldalára és a profiljára kitett 13, a sértett által magáról készített erotikus képet; ezen felül a sértett levelezéséből több ezer levelet törölt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Több mint 250 ezer ember küzd demenciával Magyarországon - Egyedülálló képzéssel segíti a betegeket ápolók munkáját a Johannita Segítő Szolgálat

A sértett észlelte, hogy a képek kikerültek, intézkedett a jelszó megváltoztatásáról és háromnegyed órán belül törölte a képeket; ezen háromnegyed óra alatt a sértett 1276 ismerősének volt módja megtekinteni a képeket, ezt többen meg is tették. A sértettet az iskolájában megfenyegették, hogy elmentették a róla készült képeket és azokat másoknak is odaadják.

A sértettről készült egyik erotikus kép később más internetes oldalakon is terjedt és megjelent. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments