Sejcei út: hamarosan indulhat a felújítás (VIDEÓ)

Balkovics Péter-520Még áprilisban, de legkésőbb május elején elindulhat a Sejcei út régen tervezett felújítása – mondta a Váci Napló érdeklődésére Balkovics Péter (Fidesz), a terület önkormányzati képviselője.

A felmérések szerint mintegy két kilométeres szakaszon kellene teljesen rendbe tenni a tönkrement aszfaltot, de várhatóan az első ütemben ezt nem tudják megvalósítani, mert nincs elég pénz. Annak ellenére, hogy a munkálatokhoz a Duna-Dráva Cement Kft mintegy 10 millió forintot utalt át a városnak.

A Sejcei utat évekkel ezelőtt egyszer már rendbe rakták, de az erős használat miatt egyes szakaszokon teljesen tönkrement. A Terasz kilátó és a lakótelep között például vannak olyan részek, amelyek már alig alkalmasak a normális közlekedésre, de a lakótelep és a 2-es főút közötti szakaszon is több helyen javítani kell az aszfaltot. A rossz állapotok miatt korábban a Volánbusz kilátásba helyezte, hogy beszünteti a buszközlekedést a területen.

 

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
A fesztiválon a váciak a Ványa bácsit viszik színpadra

Balkovics Péter a Váci Naplónak elmondta: a rendelkezésre álló 20 millió forintból várhatóan nem lehet minden úthibát elhárítani, de legalább a Teraszkilótó és a lakótelep közötti felület rendbe tételét meg tudják oldani. Ám folyamatosan lobbizik és keresi a lehetőségeket, hogy végre minden probléma megoldható legyen. Ennek érdekében nemrég tárgyalt a cementgyár vezetésével, akik a 10 millió forint átutalásán kívül segítséget ígértek a felújított szakaszon az útpadka kialakításához is.

Emellett a DDC ígéretet tett arra, hogy a kőbányából ingyen átad egy nagy méretű követ, amelyet majd a lakótelepre szállítanak és később egy, a terület múltját visszaidéző emléktáblát helyeznek el rajta. (Váci Napló)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!