Új gazdira vágyik a megkínzott Mózes

Mózes kutya a sebekkelTúlélte saját halálát Mózes kutya, akit a Canispro Hungary Állatvédő Alapítvány munkatársai mentettek Vác környékéről. Az ebet meg akarták ölni és amikor úgy gondolták, hogy kimúlt, magára hagyták. Azonban Mózes egy idő után magához tért.

– Egy másik kutya miatt voltunk Vácon, amikor az erdő szélén szembejött velünk a bull fajtájú kutya. Látszott rajta, hogy sokkos állapotban van, lábai összeakadtak, azt se tudta, merre jár, csak bolyongott. Elképesztő fájdalmai lehettek, az állkapcsa le volt szakítva, ahogy ment, úgy libegett. A fogait kiverték, a fejét szétütötték – magyarázta az elképesztő állatkínzás részleteit Pajor Andrea elnök – írja a Blikk.

Mózes négyórás műtéten esett át. Állkapcsát helyére igazították, azonban egy csomó fogától meg kellett válnia. A megfelelő gondolkodástól fizikai sebei mellett mára Mózes lelke is kezd helyrerázódni.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vasúti átjáró sorompójának hibája

– Sok idő volt számára mire megértette, az ember nemcsak bánthatja őt, hanem szeretheti is – tette hozzá a szakember. A megviselt kutyus rehabilitációja egy évig tartott, most ismét boldog és egészséges, és ami a legfontosabb, hogy a történtek ellenére feltétel nélkül megbízik az emberekben.

Mózes felépülése egy csoda volt, a kutyus most egy szerető, befogadó, gondoskodó gazdira vár. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments