Gálaműsor: harminc éves a Järvenpää – Vác kapcsolat

jarvenpaa_logoMa délután 17 órakor gálaműsort tartanak a 30 éves Järvenpää – Vác testvérvárosi kapcsolat évfordulója alkalmából a Madách Imre Művelődési Központban.

Előtte 16 órától a Kávézó Galériában nyílik meg a Järvenpää – Vác testvérvárosi együttműködés 1984 – 2014 című  fotó és dokumentumkiállítás, melyet Mándli Gyula, a Katona Lajos Városi Könyvtár igazgatója állított össze.

Fél órával később újabb tárlat nyílik, ezúttal az Emeleti Galériában. Itt a Järvenpää Művészeti Társaság képzőművészeinek kiállítása lesz látható.

Dósa Réka véradás

A gálaműsor a színházteremben 17 órakor kezdődik, ahol fellép többek között Kis Domonkos Márk színművész, Elina Rantamäki énekkel, Mikko Haapaniemi zongorán, a Váczi Néptáncegyüttes, a Sirpakat Finn Néptánccsoport, a Váci Harmónia Kórus, az Ajattomat Öregfiú Kórus és a Finn Színházi Csoport.

Az est folyamán a 30 éves testvérvárosi kapcsolat megerősítésére és hivatalos okmányainak aláírására is sor kerül. Itt adják át a Vác Város Díszpolgára kitüntetést is, melyet ebben az évben a testület döntése alapján a finn Jaakko Harjuvaara nyugalmazott igazgató főlelkész vehet át.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A táj portréja - Tükörkép

A rendezvényre jegyek a művelődési központban ingyen igényelhetők. (Váci Napló)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments